A Papp László Sportarénában február 6-án megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntő köré épített küzdősport gála programját egy K-1 MMA superfight is színesíti: az egykori szabadfogású Európa- és világbajnoki bronzérmes olimpikon birkózó, Aubéli Ottó második „kiskesztyűs” bunyójára készül.
A debreceni Főnix csarnok ötezer fős közönségének szakértő része azt hitte, rosszul lát, amikor az osztrák pankrátor, Hubert Lemmerer lábra indított támadást a volt nehézsúlyú szabadfogású válogatott Aubéli Ottó ellen. A sógorok rutinos harcosa alaposan melléfogott, a magyar ex-birkózó úgy pörgette talajon, akár egy rongybabát. Először átfordította, majd egy oldalsó rézsútos leszorítással kombinált karfeszítéssel próbálkozott. Ezt az osztrák még védte, ám a jobb könyökízületet feszítő ellenoldalú felsőkulccsal szemben már tehetetlennek bizonyult, kopogtatással jelezte, részéről ennyi volt!
- Vagy nem tudta, hogy birkózó voltam, vagy meg akart lepni, máig nem tudom az okát, miért jött be lábra – elevenítette fel Lemmerer „halálugrását” az MMA-ban 2009. augusztus 19-én debütáló Aubéli Ottó.
Bár még csak egy „kiskesztyűs” harc van Aubéli mögött, a szakma máris a legjobb magyar nehézsúlyúak között emlegeti, a hozzáértők úgy vélik, talán ha két-három fighter tudná komoly csatára kényszeríteni.
- Ezt én nem merném kijelenteni, nem tartom még magam ennyire jónak – hárít szerényen a 107 kilós csupa izom fickó. – Technika, taktika terén bőven van még mit finomítani. Például egy bekapott ütést, rúgást jól lereagálni, állásból a közelharc ziccereket tudatosan kihasználni. Itt még nincs akkora rutinom, mint az elvárható. Fejlődni szeretnék, az a célom, hogy állásban is készségszintű technikáim legyenek. Tudom, soha nem leszek olyan, mint egy ökölvívó vagy egy kick-bokszos, természetesen a jövőben is a földharcra építem taktikámat, de jól el kell sajátítanom az ütéseket és a rúgásokat is.
A karfiolfülű a pekingi olimpia után döntött úgy, kipróbálja a kevert harcművészetet. Kiképzése jól halad, Sztraka Mihály brazil dzsicus mester, valamint a K-1-harcos Nagy Tibor pallérozza, utóbbi edzőtársként is rendelkezésre áll. A trénerektől való tanulás, s az őt nem kímélő szpárringpartnerekkel folytatott gyakorlások mind egy célt szolgálnak: eljutni komoly nemzetközi viadalokra, elsősorban egy minőségi japán bunyó van célkeresztben. A K-1 európai főnöke, Igor Juskó is szemmel tartja Aubélit, a szervezőktől olyan ellenfelet kért, aki próbára teszi az ex-birkózó tudását.
A Papp László Budapest Sportarénában a 185 centiméter magas, 95 kilogrammos horvát Josip Marjanovic vár Aubélire. A spliti fighter pozitív MMA-rekorddal rendelkezik, kérdés, ez mire lesz elég a bivalyerős magyar ellen.
- Nem ismerem az ellenfelemet, de tudását tisztelve kijelenthetem, ez nem is annyira lényeges. Saját harcmodoromat akarom rákényszeríteni, kezdés után közel kell kerülnöm, majd földön befejezni a mérkőzést. Győzni akarok! – fogalmazott határozottan Aubéli Ottó.
Nehézsúlyú K-1 MMA superfight
Aubéli Ottó (Magyarország) vs Josip Marjanovic (Horvátország)
2010. február 6-án, szombaton 18 órától a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntőre belépők kaphatók a helyszínen, valamint a Ticket Express jegyirodáiban (www.tex.hu).
Kapcsolódó cikkek
- 2010-02-06 - Bárdosi csak a száját jártatja
- 2010-02-04 - A Kárpátok halálosztója Budapesten készül lecsapni
- 2010-02-02 - Kemayo a vikingnek sem kegyelmezne
- 2010-01-28 - Nagy Tibor WPKC Eb-övet szerezhet
- 2010-01-28 - Kótai Mihály K.O-ra hajt!
- 2010-01-26 - A Shield Security a minőség mellett
- 2010-01-22 - Magyar harcos lehet Európa legjobbja!
- 2010-01-19 - Magyar-olasz derbi a Papp László Sportarénában!
- 2010-01-11 - K-1 a Papp László Sportarénában!
- 2009-12-10 - Collizion Final 8 eredmények
- 2009-10-24 - K-1 ColliZion Final Elimination eredmények
- 2009-10-20 - Nagy Tibor: Aradon át Prágába!
- 2009-10-12 - K-1 ColliZion Final Elimination - a párosítás
- 2009-06-04 - Collizion in Sarajevo
- 2009-02-12 - A tékozló fiú Budapesten tér vissza!
- 2009-02-11 - Daniel Ghita is ringbe lép a Sportarénában!
- 2009-02-10 - Ciobanu: saját közönsége előtt győzöm le Törököt!
- 2009-02-08 - Bárdosi: a szorítóban mindenki az életéért harcol!
- 2009-02-07 - Morosanu nem kegyelmez
- 2009-02-06 - Morosanu is ringbe lép a Sportarénában
















