Az olimpiai ezüstérmes birkózó ideiglenesen pályát módosít: száguldó riporterként a VIP-vendégeket faggatja a Budapest Sportarénában február 6-án megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntőn.
Az egykori olimpikon, jelenlegi MMA Európa-bajnok és hivatásos médiafenegyerek térdműtétje miatt kénytelen volt lemondani „kiskesztyűs” kontinensbajnoki címvédéséről. A Papp László Budapest Sportarénában azonban mégsem csak nézőként lesz jelen.
- Két hónapja megműtötték a térdem, így sajnos, nem meccselhetek – kezdte Bárdosi Sándor. – A K-1 gálán összekötöm a kellemest a hasznossal, kihasználom egy másik képességemet: dumálni fogok. Az est egyik szervezője, Pap Vilmos kért fel a feladatra, én pedig örömmel mondtam igent, egy kis szövegelésért soha nem mentem a szomszédba.
A nagydumás karfiolfülűnek a mérkőzések közötti szünetekben a gálát figyelemmel kísérő VIP-vendégeket kell mikrofonvégre kapnia. Szópárbajra bőven lesz lehetősége, „ellenfélként” többek között a Neo FM Bumeráng című műsorának agytrösztje, a Boros-Bochkor duó vár rá. Komoly verbális csatára van kilátás!
A „két fura fazon” mellett további hazai médiasztárok is kilátogatnak a Sportarénába, a küzdősportok szerelmese, a legendás Edda frontembere, Pataki Attila is a helyszínen szorít majd a magyar fightereknek.
Profiboksz mérkőzés is szerepel a szombat 18 órától kezdődő programban, így nem hiányozhat az amatőrként Európa-, világ- és olimpiai bajnoki címet szerző, de hivatásos öklözőként is minden rangos övet begyűjtő Kovács István sem. A népszerű „Kokó” nem csak sztárvendégként lesz jelen, szakmai feladatot is ellát: a WBF és IBO egykori nagyváltósúlyú világbajnokának, Kótai Mihálynak az osztrák Thomas Hengstberger elleni mérkőzését vezeti.
A K-1 egyik legnagyobb csillaga, a háromszoros vb-győztes holland Remy Bonjasky is megtiszteli jelenlétével a rangos eseményt. Míg a férfiak körében kitűnő eredményei és a rá jellemző repülőrúgások miatt örvend nagy népszerűségnek, addig a szebbik nem külseje miatt imádja Bonjaskyt. Kérjük a hölgyeket, a K-1 szeretetére hivatkozva, kísérjék el párjukat a Budapest Sportarénába!
2010. február 6-án, szombaton 18 órától a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntőre belépők kaphatók a helyszínen, valamint a Ticket Express jegyirodáiban (www.tex.hu).Kapcsolódó cikkek
- 2010-02-04 - A Kárpátok halálosztója Budapesten készül lecsapni
- 2010-02-02 - Kemayo a vikingnek sem kegyelmezne
- 2010-02-01 - Aubéli földön akar nyerni
- 2010-01-28 - Nagy Tibor WPKC Eb-övet szerezhet
- 2010-01-28 - Kótai Mihály K.O-ra hajt!
- 2010-01-26 - A Shield Security a minőség mellett
- 2010-01-22 - Magyar harcos lehet Európa legjobbja!
- 2010-01-19 - Magyar-olasz derbi a Papp László Sportarénában!
- 2010-01-11 - K-1 a Papp László Sportarénában!
- 2009-12-10 - Collizion Final 8 eredmények
- 2009-10-24 - K-1 ColliZion Final Elimination eredmények
- 2009-10-20 - Nagy Tibor: Aradon át Prágába!
- 2009-10-12 - K-1 ColliZion Final Elimination - a párosítás
- 2009-07-24 - Bárdosi ismét szumó-aranyat szállított
- 2009-06-04 - Collizion in Sarajevo
- 2009-02-12 - A tékozló fiú Budapesten tér vissza!
- 2009-02-11 - Daniel Ghita is ringbe lép a Sportarénában!
- 2009-02-10 - Ciobanu: saját közönsége előtt győzöm le Törököt!
- 2009-02-08 - Bárdosi: a szorítóban mindenki az életéért harcol!
- 2009-02-07 - Morosanu nem kegyelmez
















