
Tradíciónak számít, hogy minden évben Yokohamában tartják a K-1 WGP első fordulóját. Idén sincs másképp, április 3-án a Yokohama Arénában a K-1 nehézsúlyú bajnoki címért Peter Aerts és Kyotaro küzd meg, a szuper-nehézsúlyú övért pedig Semmy Schilt és Errol Zimmerman csap össze.
Az év további rendezvényeit az alábbi régiókban fogják tartani: kelet-Európa, nyugat-Európa, Óceánia és Ázsia. A legjobb 16 versenyző, ugyanúgy mint tavaly, Szöulban fogja összemérni az erejét szeptember végén vagy október elején. Az onnan továbbjutó 8 harcos pedig a szokásos decemberi döntőben küzd meg egymással a világbajnoki címért. Újdonság, hogy a rendezvényeket már 3D-ben is sugározni fogják.

Az izgalmak folytatódnak 2010-ben is!
A 2009-es év volt a K-1 történetének egyik legizgalmasabb éve. A K-1 producere, Sadaharu Tanikawa ígérete szerint az idei évben is hasonlóan izgalmas eseményekre és mérkőzéskre számíthatunk. Az első lépés a K-1 nehézsúlyú bajnokának, Kyotaronak és kihívójának, a háromszoros K-1 világbajnok Peter Aertsnek a meccse lesz. Aerts ígérete szerint 100 kg alá fog fogyni a meccsre (nehézsúlyú bajnok ugyanis 90 és 100 kg között lehet). Japán harcosok elleni mérlege 13 győzelem és egy vereség, amit 2003-ban Musashitól szenvedett el. Hori és Sawayajiri ugyanabban a klubban vannak, amiben Kyotaro, mindkettejüket KO-val intézte el a holland favágó. Aerts nem esik kétségbe a fiatal ellenfelétől, ugyanis szinte gond nélkül győzött le nemrég olyan szintén fiatal harcosokat, mint Zimmerman vagy Saki.
Kyotaro magabiztosan néz a küzdelem elébe: "Nem számítottam Aertsre, mint ellenfélre, így most új stratégiát kell kidolgoznom. Ő egy élő legenda, és mindig is szerettem volna megküzdeni vele. Minden tiszteletem az övé, és igazi kitüntetés lesz a számomra az ő legyőzése."
Aertset tartják ugyan esélyesebbnek, de azt sem kell elfelejteni, hogy Kyotaro legyőzte már Melvin Manhoefet és Gokhan Sakit is. Mi lehet a döntő tényező ezen a meccsen? Kyotaro szernt a győzelemre való éhség: "A befutott harcosok, akik elérték már a céljukat, nyugodtabbak, és nincs a szemükben az az éhség, ami a fiatalokéban van". Van benne igazság, de hogy valóban így van-e, azt csak áprilisban tudjuk meg.
![]() |
![]() |
És ez csak a felvezető meccs volt, ugyanis a szuper-nehézsúlyú övért a jelenlegi világbajnok, az öv jelenlegi viselője, Semmy Schilt csap össze kihívójával, Errol Zimmermannal. A meccs érdekessége, hogy mindketten a Golden Glory klubból vannak. Zimmerman, vagyis "Z-man" alig 1-2 éve hívta fel a figyelmet magára, de azóta a legnagyobb nevekkel küzdött. Idézet tőle: "Ha valaki lenyomja Schiltet, akkor az én leszek".
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Valószínűleg az egyik legjobban várt meccs Alekszej Ignasov és Badr Hari összecsapása lesz. Hari tavaly ismét csak egy lépésre volt a világbajnoki címtől, idén pedig megkezdheti újabb menetelését a trón felé. Először azonban túl kell jutnia Ignasovon, aki nem járt Japánban 2005 óta, amikor is Bonjaskyval lépett ringbe. Amikor feltűnt a K-1-ben, mindenki nagy meglepetésére villámgyorsan elindult a csúcs felé, azonban a lendület megtört. Sok pletyka terjengett róla, többek között az alkoholproblémáiról, azonban 2 évvel ezelőtt öltönyben és nyakkendőben felkereste Tanikawát, és megkérte, hogy adjon neki egy újabb esélyt. Azt a választ kapta, hogy ezt előbb ki kell érdemelni. Nos, Ignasov átköltözött Új-Zélandra, majd némi felkészülés után legyőzte Björn Bregyt és Dzevad Poturakot, mjad tavaly októberben Semmy Schilt ellen pontozással kikapott, utána azonban egy gyors és látványos kiütéssel legyőzte az amerikai Ron Sparksot. Úgy tűnik, a Vörös Skorpió visszaszerezte a fullánkját, és használja is. Ignashov és Hari már küzdöttek 2003-ban, amikor is Ignasov győzött kiütéssel (video ITT és ITT). Akkor a Vörös Skorpió volt a legjobb formájában, most viszont Hariról mondható el ugyanez. A meccs ennek ellénre is kétesélyes.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A tavalyi nagy közönségkedvenc, Alistair Overeem ellenfele Dzevad Poturak lesz. Overeem szereplése sokaknak okozhat meglepetést, ugyanis az MMA-sztár többször is kijelentette, hogy ő inkább az MMA-ra fókuszálna ezután. Májusban már a Strikeforce színeiben fog földharcot vívni. Poturakot már többször láthattuk Magyarországon is küzdeni, legutóbb Ignashov ellen maradt alul szoros pontozással., de legyőzte már a románok legeredményesebb versenyzőjét, Daniel Ghitát és Melvin Manhoefet is.
![]() |
![]() |
A K-1 nagy öregje, Jerome LeBanner az orosz Ruslan Karaevvel csap össze. Ez a meccs már majdnem létrejött 2007-ben. Bár a francia számít a tapasztaltabb harcosnak, mostanában nem sikerült villantania, talán a Musashi elleni mérkőzését kivéve. Karaev tehát jó esélyekkel nézhet szembe a "harci robottal".
![]() |
![]() |
Az est további várható résztvevők nevei: Szergej Lascsenko, Singh Jaideep, Mitsugu Noda, Takumi Sato.
A 2010-es év következő K-1 rendezvényei:
Március 18, Lengyelország
Április 10, Litvánia
Április 17, Azerbajdzsán
Május 21. Románia (kelet-Európai Bajnokság)
Június 5. Németország (nyugat-Európai Bajnokság)
Június-augusztus: Ausztrália (Óceániai Bajnokság), Kína (Ázsiai Bajnokság)
Augusztus - Europe Grand Prix (World Elimination Championship)
Október, WGP Final 16 Tournament
December, WGP döntő
PÁROSÍTÁS
Morocco / Show Time

Belarus / Freelance

Semmy Schilt
Holland / Seido Kaikan

Errol Zimmerman
Curaçau / Golden Glory

Kyotaro
Japan / Team Dragon

Peter Aerts
Holland / Team Aerts

Holland / Golden Glory

Bosnia and Herzegovina / Team Poturak

France / Le Banner X tream Team

Suriname / Blacklabel Fighting

Turky / Team Level

India / POWER OF DREAM

Ukraine / Captain

Japan / Kyokushin Kaikan

Japan / Silver Ax

Iran / Taisei Juku Iran

Japan / Team Dragon

Japan / Shikon Murakamijuku

Kapcsolódó cikkek
- 2010-12-09 - K-1 WGP Final interjúk
- 2010-12-09 - Ghita: Visszavágó? Megkaphatod!
- 2010-12-07 - K-1 WGP 2010 eredmények, videók, képek!
- 2010-12-07 - K-1 WGP 2010 fight card és videók
- 2010-12-07 - Overeem: Én fogom megállítani Schiltet!
- 2010-12-01 - Schilt: idén ötszörös bajnok leszek!
- 2010-12-01 - Aerts: Idén négyszeres bajnok leszek!
- 2010-11-30 - Tovább bővült a párosítás!
- 2010-11-24 - Mighty Mo a családjáért küzd
- 2010-11-03 - Badr Hari visszatér decemberben?
- 2010-10-05 - Megvan a döntő párosítása
- 2010-10-01 - K-1 WGP F16 interjúk
- 2010-10-01 - K-1 WGP F16 interjúk #2
- 2010-10-01 - K-1 WGP F16 interjúk #3
- 2010-10-01 - K-1 WGP F16 interjúk #4
- 2010-09-30 - K-1 WGP Final16 hírek
- 2010-09-29 - Peter Aerts mindig KO-ra hajt
- 2010-09-23 - A kyokushin-szörny fejlődése - Ewerton Teixeira interjú
- 2010-09-23 - Kyotaro hatalmas áttörésre készül Koreában!
- 2010-09-20 - K-1 WGP Final 16 eredmények, videók


























