Ghita: Visszavágó? Megkaphatod!

Thumbnail image

Egyre nagyobb a hírneve a román Daniel Ghitának. Legyőzte Errol Zimmermant, a 4 legerősebb versenyző egyikét a Final 16-ban, ismét bizonyítva erejét. Ghita 2009-ben üstökösként vágódott be a K-1 világába, és a Schilt elleni meccsével vált igazán ismertté. Idén tovább masírozott, legyőzve Sergei Kharitonovot és Dzevad Poturakot is. A döntő sorsolásakor Gökhan Sakit válaszotta ellenfelének, és abban reménykedik, hogy ugyanúgy legyőzi, mint csapattársát, Zimmermant.

 -Egy gyönyörű KO-val győzted le Zimmermant a Final 16-ban.
-Köszönöm. Örülök, hogy így sikerült győznöm.

-A combrúgásaidról vagy híres, most mégis a kezed villant.
-Igen. Úgy gondoltam, kéz-láb kombóval nyerhetek, és be is jött.

-A nézők legnagyobb örömére. Hollandiában készülsz a döntőre?
-Miután visszatértem Romániába, egy óra pihenés után már azon járt az eszem, mikor mehetek Hollandiába készülni.

-Egy korábbi interjúban azt mondtad, szamurájként szeretnél élni. Ennek mi az oka?
-Tavaly olvastam egy könyvet, amit Tokióban vettem, és mély nyomokat hagyott bennem.

-Mesélj róla!
-Egy szamuráj az én számomra olyan, akinek az az életcélja, hogy tökéletesen élje az életét. Ez a spiritualitás és gondolkodásmód nagy hatással volt rám.

-Látszik ez a meccseiden?
-Persze. A meccsek előtt arra gondolok, mit tenne egy szamuráj. Úgy szeretnék harcolni, mint egy szamuráj, és leütni az ellenfelem.

Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image Thumbnail image

 

Itt a lehetőség

-Milyen érzés, hogy legyőzted a tavalyi négy legjobb egyikét, Zimmermant?
-Nagyon jó érzés volt, és még jobban bízok magamban azóta.

-A végén már majdnem úgy néztél ki, mint aki ölni készül.
-Nagyon koncentrálok, amikor harcolok, és nagyon erősen akartam győzni. Szerintem ez a kemény felkészüléseknek köszönhető.

-Saki azt hangoztatja, hogy visszavág Zimmermanért.
-Olyanok, mintha testvérek lennének. Ő is jó harcos, technikás, így ez még jobban motivál. Persze, visszavágó. Majd meglátja!

-Mindkettőtöknek elég erősek a rúgasai. Milyen meccsre számítasz? Kifárasztjátok egymást?
-Kemény lesz, az biztos, és lehet elfáradunk. Nem tudom, majd kiderül.

-Combos és jobbhorog?
-Hehe, még nem tudom.

-Mire van a legnagyobb szükséged?
-Egy kis szerencsére. Azon kívül minden a felkészülésen múlik.

-Üzensz valamit a rajongóknak?
-December 11-én bajnok leszek. Úgy fogok győzni, mint egy szamuráj.

Hozzászólások  

 
0 #3 Jocokaify 2010-12-10 13:12
Én Sakinak szurkolok de több esélyt látok Ghitta győzelmére.
Idézet
 
 
0 #2 oszi 2010-12-09 21:35
Na az tuti!
A két rugdosós, szétrúgják egymás lábát. Nem is tudom, melyiknek szurkoljak
Idézet
 
 
0 #1 Hardcore 2010-12-09 21:04
Ghita vs.Saki tuti jó meccs lesz! ;-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


K-1 hírcsatorna

K-1 Hungary
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Partnereink

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Thumbnail image

Ajánló

Bejelentkezés / Regisztráció