A K-1 története – 1996 | 1997 | 1998

Sokak véleménye szerint ez volt az egyik legizgalmasabb év. Nagy meglepetésre a selejtezők során a 21 éves horvát újonc, Mirko „Cro Cop” Filipovic legyőzte az előző évi döntős Jerome Le Bannert. A mérkőzésük két fiatal titán összecsapása volt, hiszen Le Banner is csak 23 éves volt. Filipovic-on kívül Musashi, a 23 éves japán fiatalember is ekkor robbant be az élmezőnybe.

A GP döntőben Mike Bernardo legyőzte a kétszeres bajnok Aerts-et, majd megverte az új japán sztárt, Musashit is. A másik ágon Andy Hug került a fináléba. A végső összecsapást a svájci versenyző nyerte meg, így Hug harmadik nekifutásra bajnok lett. Ő az első, és eddig az egyetlen bajnok, aki igen jelentős karate múlttal rendelkezett.

Érdekességként megemlítjük, hogy ebben az évben már Sony PlayStation gépen játszható K-1 videojáték is megjelent a piacon. A K-1 népszerűségének újabb bizonyítéka volt az is, hogy az év októberében már a Fuji TV is közvetítette a yokohamai, K-1 Sztárok Harca (K-1 Star Wars) elnevezésű versenyt.

picture picture picture
picture picture picture

Ez az év a nagy áttörés ideje volt. Az ismert K-1 versenyzők, mint például Peter Aerts, Mike Bernardo vagy Andy Hug, Japánban hatalmas sztárokká váltak. Egyre többet szerepeltek a televíziókban, és az írott sajtóban is. Reklámokat készítettek velük, minden sportkedvelő ismerte a nevüket. Ekkor került be a világ legjobbjai közé egy újabb nagyszerű karatés, a brazil Francisco Filho is.

Japán három legnagyobb városában, Nagoyában, Osakában és Tokióban is rendeztek K-1 versenyeket. A fővárosi GP döntőre kevesebb, mint egy óra alatt több mint 45 ezer jegyet adtak el.

A nyolc finalista nagyon izgalmas mérkőzéseket vívott. Ernesto Hoost legyőzte Filho-t, Hug pedig Aerts-et. A döntőben Hoost pontozással megverte a svájci sztárt, és megszerezte első bajnoki címét. A verseny televíziós nézettségi mutatója elérte a 20%-ot, ami kiváló eredmény.

picture picture picture
picture picture picture

A K-1 továbbra is dinamikusan fejlődött. Hug hazájában, Svájcban az európai Grand Prix versenyen a horvát származású, de német színekben versenyző Stefan Leko győzött. Leko ezzel bejutott a tokiói döntőbe.

Las Vegasban megrendezték az első amerikai K-1 Grand Prix-t. A győztes részt vehetett az osakai versenyen, amelyen már a tokiói döntőbe jutás volt a tét. Las Vegasban az amerikaiak egyik legendás harcosa, Rick Roufus nyert, Osakában viszont Francisco Filho legyőzte őt. Ezen a viadalon a korábbi GP döntős Masaaki Satake vívta ki a továbbjutást, miután pontozással legyőzte a brazil Glaube Feitosát. A tokiói GP döntőben viszont az első mérkőzésen Peter Aerts leiskolázta őt. A hollandok kétszeres világbajnoka KO-val verte Satakét. Aerts a következő mérkőzését is kiütéssel nyerte meg.

Aerts a mindent eldöntő összecsapáson az egymás után harmadszor finalista Andy Hug-ot is KO-val győzte le. Aerts fantasztikus volt, ő lett a sportág első háromszoros világbajnoka (és a horvát Cikatic után a második, aki a döntőben mindhárom mérkőzésén kiütéssel győzött).

picture picture picture
picture picture picture

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás