Mind a versenyzők, mind a nézők részéről tovább nőtt a K-1 iránti érdeklődés. A sportág menedzsmentje ezért három nagy tornát is kijelölt, hogy az egyre több nehézsúlyú sztár eldönthesse egymás között, hogy kik jutnak be az osakai selejtezőbe. Ezeknek a versenyeknek a győztesei az úgynevezett „K-1 szupersztárokkal” küzdöttek meg tokiói döntőbe jutásért. A szupersztárok a következők voltak: a Japán K-1 GP-n Musashi és Nobu Hayashi, a K-1 Braves viadalon Xavit Bajrami és Lloyd Van Dams, a K-1 Dream versenyen pedig, Stefan Leko és Samir Benazouzi.

Ezeknek a versenyeknek a megszervezése nemcsak sport, hanem marketing szempontból is telitalálat volt, hiszen immár több olyan esemény is akadt, amelyre felkészülhettek a versenyzők, és amelyek témát szolgáltattak a sajtónak, és ezzel fenntartották a közönség figyelmét. Mindez természetesen hozzájárult a szponzorok még jobb kiszolgálásához is.

A GP döntőben Ernesto Hoost és Mirco „Cro Cop” Filipovic küzdöttek meg az elsőségért. Filipovic a japán Musashit és az ausztrál karate sztárt, Sam Greco-t verte meg. Hoost legyőzte Andy Hug-ot, és Aerts-et. A fináléban Hoost pontos támadásaival megverte Filipovicot is, és pályafutása során másodszor is világbajnok lett.

A XX. század lezárásaként egész évben fantasztikus küzdelmek zajlottak a döntőért. A K-1 menedzsment három tornát jelölt ki, ahonnan a két legjobb versenyző került be a GP döntőbe. A hetedik résztvevő a Japán GP győztese lett, míg a nyolcadik induló kiválasztásának jogát Kazuyoshi Ishii tartotta fenn magának. Ezekről a viadalokról a francia Jerome Le Banner, a holland Ernesto Hoost, a francia kick-boksz bajnok Cyril Abidi, a brazil karate sztár Francisco Filho, valamint a dél-afrikai Mike Bernardo és a horvát Mirko „Cro Cop” Filipovic jutott be a döntőbe. Hozzájuk a japán verseny győztese, Musashi, és Ishii mester kiválasztottja, Peter Aerts csatlakoztak. Csakhogy nem sokkal a döntő előtt Le Banner és Bernardo megsérültek, így nem tudtak részt venni a versenyen. Helyükre Stefan Leko és az új-zélandi Ray Sefo kerültek be, akik kiválóan helyettesítették Bernardoékat.

A viadal nem nélkülözte a drámai eseményeket sem. A küzdelem hevében Abidi megsérült az Aerts elleni mérkőzésen. A végső győzelmet Ernesto Hoost szerezte meg, aki a döntő napján 10 menetet küzdött végig, mire harmadszor is megszerezte a világbajnoki elsőséget. Hoost megverte Filipovicot, Filhot és Sefot is. Újra igazolta, hogy megérdemli a már korábban ráakasztott becenevet, a „Tökéletes”-t (Mr. Perfect). Hoost nagyszerűen osztotta be az erejét, és szép technikákkal, pontozással, tisztán győzte le ellenfeleit. Ezzel utolérte Peter Aerts-ot, ő is háromszoros világbajnok lett.

Ebben az évben, többek között a 2000-ben tapasztaltak miatt is, a K-1 menedzsment megváltoztatta a kvalifikációs rendszert. Már nem három, hanem négy kvalifikáló versenyt rendeztek, amelyeknek csak a győztesei kerülhettek egyenes ágon a decemberi Grand Prix döntőbe. Ebben, a sportág további terjeszkedésének szándéka mellett az is közrejátszott, hogy elkerüljék az esetleges unalmas mérkőzéseket. A négy kijelölt verseny az osakai GP, a melbourne-i GP, a nagoyai GP, és a las vegas-i GP volt. Az ezeken második helyen végzettek a fukuoka-i vigaszversenyen küzdhettek a további kiadó helyekért. Osakában Jerome Le Banner győzött és jutott egyenes ágon döntőbe. A második Adam Watt lett, aki Fukuokában próbálhatott szerencsét. Melbourne-ben Ernesto Hoost győzött, az angol K-1 bajnok Matt Skelton lett a második. Ennek a versenynek az egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a kanadai Mike McDonald már az első menetben kiütötte a többszörös döntős Filipovicot. Nagoyában a fehérorosz Alekszej Ignashov nyert Lloyd Van Dams előtt. Las Vegasban pedig, Stefan Leko verte meg Peter Aerts-ot. A dán Nicholas Pettas a Japán GP-n elért figyelemreméltó eredményének, két kiütésének és Musashi legyőzésének köszönhetően ment tovább.

Ez eddig tiszta sor. Az viszont már váratlan csavar, hogy Filipovic lemondta a fukuokai versenyt, így a helyére az új-zélandi Mark Hunt került, aki korábban megnyerte az óceániai bajnokságot, Melbourne-ben viszont kikapott Hoost-tól. Hunt Fukuokában kikapott honfitársától, Ray Sefotól, de Sefo megsérült, így mégis Hunt ment tovább. A következő körben megverte Watt-ot, és végül bejutott a tokiói döntőbe. Ez már így is elég kacifántos történet, de ígérhetjük, hogy még csak most jön a java.

A döntőt 65 ezer néző látta a helyszínen, a tv készülékek előtt pedig milliók ültek. A szervezők megadták a módját, hiszen a világ egyik leghíresebb ring szpíkere, az amerikai Michael Buffer konferálta a műsort.

A torna első mérkőzését két sztár, Hoost és Leko vívta egymással. Leko mindent megtett, de a rutinos Hoost kifogott rajta, és sima pontozással legyőzte. Csakhogy közben megsérült, és a következő mérkőzésre már nem tudott kiállni. A K-1 szabályai szerint, így mégis Stefan Leko jutott tovább.

A második találkozón a már 13 mérkőzés óta veretlen, sokak által a legnagyobb esélyesnek tartott Le Banner és az újonc Hunt csaptak össze. Elképesztő csata volt, olyan, amelyről még ma is beszélnek az emberek. Le Banner már az első menetben megpróbálta kiütni a mezőny legalacsonyabb versenyzőjét. Hunt azonban keményen ellenállt. A torna előtt Le Banner el sem tudta képzelni, hogy az új-zélandi kifoghat rajta. „Csak nem képzelik, hogy ez a fickó kihívást jelent számomra?”- nevetett egy újságírói kérdésre válaszolva.
Valószínűleg ez volt élete legnagyobb tévedése. Hunt ugyanis az első menetben nagyszerű, a másodikban pedig, egyenesen csodálatos volt. Döbbenetes, hallatlanul izgalmas küzdelemben olyan ütészáport zúdított a franciára, hogy Le Banner a 16-ik bekapott bomba után már nem bírta tovább és padlót fogott. Hunt az egész torna legjobb mérkőzésén, kiütéssel verte meg Le Bannert, amivel óriási szenzációt okozott.

A közönség még alig ocsúdott fel az ámulatból, és máris következett Nicholas Pettas, a „Kékszemű Szamuráj” és Alekszej Ignashov, a „Vörös Skorpió” harca. Pettas az első menetben megpróbálta körbetáncolni és távolabbról megdolgozni a nála 15 cm-rel magasabb ellenfelét. A másodikban is ez volt a terve, de Ignashov térde hirtelen megvillant, és a törött orrú Pettas máris mehetett zuhanyozni.

A negyedik mérkőzésen két rutinos, öreg róka, a háromszoros K-1 világbajnok Aerts, és a karate VB érmes brazil Francisco Filho küzdött egymással. Aerts lába sajnos újra megsérült, így fel kellett adnia a mérkőzést.

Az első elődöntőben Leko és a rettentő erős Hunt csapott össze. Leko jól kezdett, szokásához híven gyors és kemény volt. Hunt azonban nemcsak bírta, hanem adta is a pofonokat. Kétszer is leütötte Lekot, így egyhangú pontozással jutott be a döntőbe.

A másik ágon a tapasztalt Filho és a roppant veszélyes Ignashov mérkőzése, bár végig izgalmas volt, nem hozott látványos harcot. Filho jól tartotta távol a fehérorosz thai-boksz világbajnokot, és közben remek rúgásokkal többször is eltalálta őt. Végül Filho szoros, de egyhangú pontozással legyőzte Ignashovot, és bekerült a döntőbe.

Filho a Hunt elleni mérkőzésen is igyekezett az addig bevált taktikája szerint küzdeni. Ütéstávolságon kívül maradt, és elsősorban lábbal, onnan dolgozott. Hunt azonban időnként meg tudott indulni, így végig kiegyenlített volt a mérkőzés. Filho az első menetben tízszer lábon rúgta Hunt-ot, aki hat testre mért ütést vitt be. A második menetben Filho tizenötször rúgta meg Hunt-ot, miközben kilenc kemény testütést szedett be. A harmadik menetben a már addig is folyamatosan hátráló Filho-t passzivitásért figyelmeztették. Ebben a három percben Filho kilenc rúgást hajtott végre, míg Hunt tizenegy ütéssel találta őt el. A bírók a három menet után döntetlenre adták a mérkőzést, így egy extra menet következett. Filho, aki addig végig maximálisan koncentrált, itt már elfáradt, és a frissebb Hunt többször is tisztán eltalálta őt. Filhot passzivitásért újra figyelmeztették. Erejéből már csak négy rúgásra futotta, Hunt viszont tizenötször vitt be találatot. Ezt a menetet egyértelműen az új-zélandi versenyző nyerte meg. A döntés nem is lehetett kétséges, a K-1 2001 évi világbajnoka Mark Hunt lett!

Hunt ezzel egy csapásra nagy sztárrá vált. Hihetetlen küzdeni tudásával, keménységével belopta magát az emberek szívébe. 1997 óta ő lett az első új K-1 bajnok. Győzelméért 400 ezer dollárt vághatott zsebre.