A K-1 menedzsment újra megváltoztatta a selejtezők lebonyolítási rendjét. Újra visszatértek az osakai minősítő versenyhez. A Japán GP győztese továbbra is egyenes ágon juthatott be a tokiói döntőbe. Ezek előtt rendezték meg a területi selejtező versenyeket, ahonnan a győztesek a Las Vegasban rendezett amerikai K-1 GP-n találkoztak. Ezt a viadalt a kanadai Michael McDonald nyerte meg.

Osakában különösen a Bob Sapp – Ernesto Hoost találkozó csigázta fel a kedélyeket. Ennek előzménye az volt, hogy az amerikai óriás az első K-1 mérkőzését szabálytalanság miatt elveszítette, de a rossz fiúi szerep csak jót tett a népszerűségének. Sapp fontosságát jelzi, hogy a következő mérkőzésén maga Kazuyoshii Ishii bíráskodott. Azt a találkozót Sapp technikai KO-val nyerte meg. A Hoost elleni mérkőzés sem nélkülözte a drámai jeleneteket. A csata hevében Hoost megsérült, és az orvos nem engedte tovább küzdeni. Hoost kiesett, Bob Sapp pedig bejutott a GP döntőbe.

Az élet azonban nagy tréfamester. Eléggé furcsa módon, a GP döntőbe jutott Semmy Schilt a nagy verseny előtt egy héttel egy PRIDE mérkőzést vívott, amelyet elveszített. Ezt követően sérülésre hivatkozva visszalépett, így Hoost az ő helyén mégis csak részt vehetett a versenyen.

A decemberi viadalon az új-zélandi Ray Sefo és a legendás bajnok, Peter Aerts vívták az első mérkőzést. A győztes megosztott pontozással Sefo lett, ami azt jelentette, hogy Aerts az előző évhez hasonlóan, most sem jutott tovább. A holland tábor nagyon csalódott volt.

A következő találkozót mindenki óriási izgalommal várta. Amikor Bob Sapp és Ernesto Hoost belépett a kötelek közé, 74500 néző tombolt a Tokiyo Dome-ban. Az első menetben Hoost nagyon okosan, először lábra mért rúgásokkal lelassította a rárontó amerikait, majd elmozogva, kézzel megsorozta. Sapp iszonyatosan elfáradt, a menet végén már alig kapott levegőt. A szünetben azonban felfrissült valamelyest, és a második menetben sarokba szorította a kissé óvatlanná váló Hoost-ot. Bal, jobb, bal, jobb, záporoztak az ütések Hoost-ra, aki egy idő után már nem tudta védeni magát. Tobuaki Kakuda, a vezetőbíró beszüntette a mérkőzést, győzött Bob Sapp.

 

A harmadik találkozón az előző évi bajnok, Mark Hunt és Stefan „Blitz” Leko mérték össze erejüket. „Villám” Lekonak jól sikerült a 2002-es éve, és a gyorsasága miatt nem tűnt esélytelennek a bajnokkal szemben sem. Hunt lábra mért rúgásokkal és testre illetve fejre irányított ütésekkel kezdte a mérkőzést, de Leko remekül kontrázott. A második menetben mindketten fokozták a tempót, és nagy csatába bonyolódtak. A harmadikban aztán Hunt megvillant, egy kemény jobbegyenessel leterítette ellenfelét. Borzalmasan erős ütés volt, Leko összetört orral esett össze. Hunt ezzel bejutott az elődöntőbe.

A japán szurkolók nagy izgalommal várták a következő mérkőzést, hiszen legjobbjuk, Musashi, a roppant erős Le Bannerrel küzdött. Musashi bátran kezdett, ütései nyomán Le Banner orra hamarosan elkezdett vérezni. Néhány másodperccel az első menet vége előtt azonban a francia egy remek ütéssel padlóra küldte Musashit, akit szemmel láthatóan nagyon megviselt az eset. A másodikban mintha kicserélték volna őket, Musashi erejéből már csak a védekezésre futotta. Le Banner már az első perc végén újra leütötte őt, így Musashi edzői bedobták a törülközőt.

A japánok természetesen nagyon csalódottak voltak, de mire igazán búnak ereszthették volna a fejüket, egy váratlan esemény történt. Az első elődöntő előtt Tobuaki Kakuda megjelent a ringben. Láttára mindenki elcsöndesedett, a vezetőbíró pedig, megtette bejelentését. Kakuda közölte az elképedt nézőkkel, hogy Bob Sapp kézsérülést szenvedett a Hoost elleni csatában és nem tud kiállni a Sefo elleni elődöntőre. Hoost viszont harcképes, így a K-1 szabályai értelmében ő lesz Sefo ellenfele.

Ez a drámai fejlemény megint roppant izgalmassá tette a folytatást, hiszen mindenki jól emlékezett az osakai esetre, amikor Hoost sérült meg Sapp ellen. Most viszont az amerikai került bajba. Igen ám, de milyen állapotban van Hoost? Képes-e egy vesztes mérkőzés után megújulni, és legyőzni a jó formában lévő Sefot?

Nos, Ernesto Hoost villámgyorsan válaszolt ezekre a kérdésekre. Remekül tartotta magát, és a szerencse is vele volt. Sefo egyik rúgását térddel blokkolta, és az új-zélandi összerogyott a fájdalomtól. Mint kiderült, Sefo olyan szerencsétlenül rúgott össze Hoost-tal, hogy megsérült a bokája. Segédei támogatták le a ringből, a győztes, KO-val, Ernesto Hoost lett.

A másik elődöntőben egy várva várt visszavágó következett, Jerome Le Banner, és Mark Hunt küzdelme. A két sztár ezúttal sem okozott csalódást a nézőknek, az egyik legizgalmasabb mérkőzést produkálták. Hunt az első menetben próbált közel kerülni Le Bannerhez, a francia pedig, folyamatosan támadta Hunt bal lábát. Nagy küzdelem volt, egyik versenyző sem tudott a másik fölé kerekedni. A második menetben azonban Le Banner fölénybe került. Hunt lába egyre kevésbé bírta a terhelést. Le Banner ezért tovább támadta Hunt bal lábát és közben már fejre is próbálkozott. De sem kézzel, sem lábbal nem tudta megtörni Hunt-ot. Az új-zélandi láthatóan fáradt, de valahonnan mindig erőt merített, és veszélyes ütésekkel válaszolt. A harmadik menetben is ugyanez történt, sőt Hunt az utolsó másodpercekben még egy nagy rohamot is indított. Mindez azonban már nem volt elég ahhoz, hogy megfordítsa a mérkőzést. Le Banner egyhangú pontozással nyert, és ezzel visszavágott az egy évvel korábbi vereségért.

A döntőben azonban megint nem volt szerencséje. A „Tökéletes”-sel, Ernesto Hoost-tal küzdött a végső győzelemért, de ezen a találkozón már nem tűnt annyira összeszedettnek, mint Hunt ellen. Lehet, hogy annyira, az előző találkozóra koncentrált, hogy nem tudott még egyszer ugyanúgy felpörögni. Az első menetben ugyan nagyszerűen küzdött és egyesek véleménye szerint jobb is volt, de a második után már holtverseny alakult ki kettejük között. És jött a harmadik menet, amelyben egy rúgás után Le Banner a könyökéhez kapott, és lement. Számolás után fölállt és próbálta folytatni a küzdelmet, de egy újabb Hoost támadás után megint padlóra került. Újra rászámoltak, de Le Banner megint fölkelt, és fájdalmai ellenére folytatta a harcot. Hoost azonban nem kímélte, és a jóformán védekezésképtelen franciát harmadszor is leütötte. Újabb dráma, amelynek ezúttal is Le Banner volt a szenvedő alanya. A K-1 szabályainak értelmében, akire egy menetben háromszor is rászámolnak, az nem folytathatja tovább. Később kiderült, hogy Le Banner bal keze tört el a küzdelemben, ezért voltak óriási fájdalmai, ezért nem tudott már harcolni.

Ernesto Hoost így kiütéssel megnyerte a döntő összecsapást, és a sportág történetében elsőként, negyedszer is világbajnok lett. Ő maga is elismerte, hogy többszörösen is a szerencse kegyeltje volt ebben az évben. Attól kezdve, hogy Schilt helyén az utolsó pillanatban bekerült a fináléba, végig szerencse kísérte az útját. Ugyanakkor az is igaz, hogy a legfontosabb pillanatokban is higgadt maradt, és a Sapp elleni vereség után is képes volt összeszedni magát. Ellenfeleinek sérüléseiről pedig, nem ő tehetett.

Ennek a drámákkal tarkított estének a televízió nézők körében is óriási volt a sikere. A közel 35 %-os nézettségi arány parádés eredmény volt.

Az újjáalakult K-1 menedzsment megpróbálta tovább bővíteni a kínálatot. A kísérlet eredményeképpen két K-1 Beast versenyt is tető alá hoztak. Ezek a viadalok mérsékelt sikert arattak, a legnagyobb szenzációt az okozta, hogy Mirco „Cro Cop” Filipovic megverte Bob Sapp-et. A K-1 GP döntőbe jutásért visszatértek a 2001-es rendszerhez. Eszerint négy GP versenyen lehetett minősülni az osakai selejtezőre. Akiknek itt nem sikerült elsőre továbbjutniuk, a vigaszágon, Las Vegasban küzdhettek tovább. Mint K-1 versenyző, ez utóbbi viadalon szerepelt először Amerikában Bob Sapp. Az amerikai óriás hihetetlenül izgalmas mérkőzésen győzte le honfitársát, Leopoldo Kimo-t. A nézőtéren ott ült az amerikai fenegyerek bokszoló, Mike Tyson is, aki a végén felment a ringbe. A vérben forgó szemű Sapp azonnal kihívta őt egy csatára, amit Tyson rögtön elfogadott. Az egykori világbajnok később alá is írta szerződését egy K-1-es csatáról, ez azonban a mai napig sem jött létre. Mindenesetre ez az esemény hatalmas sajtónyilvánosságot kapott, világszerte a K-1-ről beszéltek. Ezt a versenyt egyébként az új holland sztár, Remy Bonjaski nyerte meg.

Ernesto Hoost-nak, az előző évi bajnoknak a teljes éve ráment egy fertőző bőrbetegség gyógyítására, így nem vehetett részt az osakai versenyen. Sérülés miatt hiányzott Jerome Le Banner, és nagy vetélytársa, Mark Hunt is. Filipovic pedig úgy döntött, hogy inkább más szakágban próbál szerencsét. Ezeknek az okoknak köszönhetően, a korábbi bajnokok közül csak Peter Aerts került be az év végi döntőbe. Aerts honfitársát, Jerrel Venetiant verte meg az osakai versenyen. Ezt a viadalt Bonjasky, a „Párduc” nyerte meg, aki legyőzte, és ezzel kiejtette Bob Sapp-et is.

Sadaharu Tanikawa, a K-1 eseménymenedzsere decemberben így foglalta össze a helyzetet: „A legjobb nyolc versenyző között öt újoncunk van. Az új generáció megérkezett! Már nagyon várom tőlük az izgalmas akciókat!”

Októberben a sorsolás után a következő párosítás alakult ki:

1. mérkőzés: Cyril Abidi – Stefan Leko
2. mérkőzés: Peter Graham – Remy Bonjasky
3. mérkőzés: Musashi – Ray Sefo
4. mérkőzés: Alekszej Ignashov – Peter Aerts

Az élet azonban másként alakult, Leko helyén végül a korábbi IBF profi boksz világbajnok dél-afrikai Francois Botha indulhatott a döntőben.

A decemberi versenyre az emberek órák alatt elkapkodták a jegyeket. Mindjárt az első csatának megvolt a maga pikantériája, hiszen Cyril Abidi azzal a Bothával küzdött, akivel Osakában botrányos mérkőzést vívtak. Azon a mérkőzésen Botha rárohant Abidire, és ütészáport zúdított a franciára. Abidi le is került a földre, a feldühödött Botha azonban ott is folytatta az ütlegelést. Ez azonban természetesen tilos, így a bíró szabálytalanságért azonnal leléptette Bothát.

A döntőben azonban már szabályos küzdelmet vívtak. Botha próbált rohamozni, és az ökleiben bízva sokat ütni. Abidi ugyanakkor szép rúgásokkal lassította a dél-afrikait. Egy alkalommal azonban elcsúszott, és hanyatt esett. Ebből a helyzetből azonban egy szempillantás felemelte mindkét lábát és úgy fogadta Bothát. Szerencsére Botha megállt, és nem szabálytalankodott. A folytatásban egyre jobban érvényesült Abidi taktikája. A harmadik menetben egy pompás fejre vitt rúgással le is küldte Bothát, és ez már elég volt ahhoz, hogy a bírók egyhangú pontozással neki adják a győzelmet.

A második mérkőzésen az ausztrál karatés Peter Graham és Bonjasky a „Párduc” kerültek szembe. A veterán ausztrál nagyon bátran kezdett, egy-két gyönyörű rúgással és ütéssel megmutatta, hogy klasszis versenyző. Az első menet vége előtt azonban Bonjasky egy pompás térdrúgással bordán találta Graham-et. Graham padlóra került, a bíró rászámolt. Az ausztrál ebből még felállt, de néhány pillanattal később Bonjasky megint eltalálta őt, és ez már végérvényesen eldöntötte a csatát. Bonjasky kevesebb, mint 3 perc alatt KO-val győzött, így pihenten várhatta a folytatást.

A harmadik párban Ray Sefo és Musashi következtek. Sefo a torna előtt lázas beteg volt, így meglehetősen legyengült állapotban állt ki a mérkőzésre. Ennek ellenére fantasztikusan helytállt. A harmadik menetben még arra is futotta erejéből, hogy nemcsak mozdulatokkal, hanem szavakkal is hívta Musashit, hogy jöjjön, és próbálja őt megütni, ha tudja. Musashi azonban nem akart fölösleges csatába keveredni, és nem reagált erre a provokációra. A kiegyenlített küzdelemre jellemző, hogy Musashi csak kis különbséggel győzött.

A negyedik mérkőzésen igazi nagyágyúk csaptak össze. Az általános vélekedés szerint mind Aerts, mind pedig Ignashov esélyes volt a végső győzelemre. A rajongók közül a legtöbben Ignashov győzelmét jósolták. Az első menetben a „Skorpió” elsősorban balegyeneseket ütött, míg Aerts kombinációkkal és lábra mért rúgásokkal dolgozott. Kiegyenlített küzdelem folyt, és ez a következő két menetben is így maradt. A bírók extra menetet kértek, amelyet a harmadik végére elfáradó Ignashov már nem bírt úgy erővel, mint Aerts. A holland tisztán megnyerte a negyedik menetet, és ezzel a mérkőzést is.

Az első elődöntő előtt egy marketingszempontból kifogástalan eseményre került sor. A nézők számára hatalmas kivetítőkön bejátszottak egy videofelvételt, amelyben Mike Tyson elmondta, hogy szívesen jönne Japánba, mert még egyetlen K-1 versenyző sem ismeri az ő ökleit. És hogy nagyon várja már, hogy összecsaphasson Bob Sapp-el is. Ez után Sapp jelent meg a ringben, hogy élőszóval tudassa a 67 ezer nézővel: „A szerződést aláírtuk, Mike és én jövőre összecsapunk!” A bejelentést óriási ováció fogadta. (Más kérdés, hogy ez a csata a mai napig sem jött még létre.)

Az első elődöntő már az első menetben véget ért. Bonjaskynak még két perc sem kellett, hogy egy csodálatos ballábas rúgással fejen találja Abidit, majd többször is megüsse. Abidire rászámoltak. A folytatásban a francia még mindig alig állt a lábán, amikor Bonjasky egy térd rúgással végleg lezárta az ügyet. Újabb KO győzelem, és a „Párduc” máris a döntőbe jutott. Abidi egy nyilatkozatában el is ismerte Bonjasky győzelmének jogosságát, „egyszerűen jobb volt, mint én”- mondta.

A másik elődöntőben Musashi és Aerts találkoztak egymással. Musashi egyik edzője, Frankie Lyles korábbi nagyközépsúlyú profi ökölvívó világbajnok, a torna előtt azt jósolta, hogy tanítványa meglepetést okoz majd. Nos, Musashi a Sefo elleni találkozón jól dolgozott, de igazán Aerts ellen mutatta meg, hogy mennyit fejlődött. Remek fejrúgással indított, sokat ütött, nagyon aktív volt. A folytatásban még közeli ütéskombinációkat is bevállalt, ami nála újdonságszámba ment. Aerts mindent megpróbált, jól küzdött, de Musashi meglepte őt. A bírók egyhangú döntése alapján Musashi nyert, és ezzel bejutott a döntőbe.

A fináléban az volt a kérdés, hogy Musashi hat kemény menet után képes-e még felvenni a versenyt a gyors KO győzelmei miatt pihent Bonjaskyval? Az első menetben Bonjasky repülőrúgásokkal, gyors ütésekkel előnyre tett szert, de Musashi lábra mért rúgásokkal, ha nehezen is, de próbálta tartani magát. A második menet azonban már egyértelműen a hollandé volt. A harmadikban is Bonjasky volt fölényben, és bár Musashi megpróbált hajrázni, már nem volt esélye. Bonjasky egyhangú pontozással nyert és ezzel világbajnok lett. A ”Párduc” sikere teljesen megérdemelt volt, hiszen nemcsak az egész év során, de a döntőben is rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott. Látványos, és főleg nagyon hatásos repülő rúgásaival szemben mindenki tehetetlen volt. Ezzel a (egyébként ismert) technikával új színt hozott a K-1-be.

Ez az év volt Bonjasky életének eddigi legjobb időszaka. Az egykor modellként és banktisztviselőként is dolgozó Bonjasky az év elején megnősült, a végén pedig, megkapta a K-1 világbajnoknak járó 400 ezer dollárt. A verseny televíziós nézettsége ezúttal 20%-os volt.

A K-1 először jelenik meg Koreában, ahol Kaoklai Kaennorsing megnyeri az első ázsiai GP-t. A K-1 Max világbajnokságot pedig egy másik thaiföldi harcos, Buakaw Por.Pramuk nyer. Mindenki meglepetésére Mighty Mo megnyeri a Las Vegasi Battle at the Bellagio III elnevezésű versenyt, és a belépőt a K-1 WGP tokiói döntőjébe. A japán Seidokaikan harcos, Musashi a döntőig menetel, akárcsak tavaly, de Remy Bonjasky ebben az évben is legyőzi, és másodjára is világbajnok lesz. Ezzel a győzelemmel a hollandok 12 világbajnokságból 9-et magukénak tudhatnak.

Az első tartalék mérkőzést Jerome LeBanner és a japán Hiromi Amada vívta. LeBanner aggresszíven támadott, Amada csak a második menetig bírta ellene.

A második tartalék mérkőzésben a francia Cyril Abidi és Gary Goodridge egymenetes mérkőzésével sokkolta a nézőket. Mindkét versenyző kiadott magából mindent, végül Goodridge nyert kiütéssel.

Az első elődöntőben felejthetetlen pillanatnak lehettek tanúi a nézők: a thaiföldi Kaoklai Kaennorsing (78kg) egy látványos fejrúgással leterítette az amerikai Mighty Mo-t, aki a maga 127 kilogrammjával a mezőny legnehezebb versenyzője volt. Kaoklai Ignashov legyőzésével került a döntőbe, míg Mo a Las Vegasi GP-n ütötte ki Gary Goodrige-et.

A második mérkőzésben Ray Sefo és Musashi csapott össze. Musashi az előző évben élete legjobb formáját hozva legyőzte Sefot és Peter Aertset, idén viszont Sefo nézett ki esélyesebbnek. Három menet után a bírák egy negyedik, extra menetet ítéltek, amiben Musashi éppen csak legyőzte pontozással az új-zélandit.

Következett a dél-afrikai Francois Botha és a holland Peter Aerts mérkőzése. Botha LeBanner legyőzésével jutott a döntőbe, Aerts pedig az egyetlen olyan K-1 harcos, aki minden K-1 döntőben részt vett, és háromszor meg is nyerte azt. Ez a mérkőzés nagy meglepetést hozott, ugyanis Botha egy ütés nélkül jutott a középdöntőbe: Aerts lába egy lowkick során megsérült, így kénytelen volt feladni.

Kétségtelenül a legjobban várt meccs volt a két holland világbajnok, Remy Bonjasky és Ernesto Hoost összecsapása. A repülő térdeseiről híres Bonjasky a közönség kedvence volt, de Ernesto Hoost, a maga négyszeres világbajnoki címével különleges helyen volt a K-1 rajongók szívében. Hoost ráadásul a visszavonulását fontolgatta, és szerette volna ezt ötszörös világbajnokként tenni.

Az első menetben Hoost aggresszívebb volt, a második menetben már mindkét versenyző óvatosabban támadott. A harmadik menetben Hoost ismét többet támadott, viszont Bonjasky is használta a térdét és lábát. Hoost egyszer a padlóra is került. A bírók ennek ellenére extra menetet ítéltek, melyben Bonjasky szoros pontozással legyőzte Hoostot.

A középdöntők következtek. Kaoklai és Musashi mérkőzése jórészt rúgásokból állt. Kaoklai körözött, tartotta a távolságot, és a megfelelő alkalmakkor villámgyorsan rúgott. Musashi kiválóan védekezett. Az első menetet Kaoklai, míg a másodikat Musashi nyerte a pontozók szerint. A harmadik menet után viszont döntetlenre hozták ki, így maradt az extra menet, ahol Musashi lowkick-jei meghozták számára a továbbjutást. A japán harcos az előző évhez hasonlóan bejutott a döntőbe.

A következő középdöntőben Bonjasky és Botha lépett ringbe. Az első két menetben Botha kiválóan támadta ütéseivel Bonjasky testét, aki úgy tűnt, nem tudja viszonozni azokat. A második menetben Bonjasky lowkickkel próbálkozott. A harmadik menet elejéig Botha összesen három rúgást vitt véghez, és vezetett a pontozóknál. Bonjasky rúgásai viszont ebben a menetben értek be: Botha egyre nehezebben állt a lábán. Bonjasky fejrúgása talált, azonban Botha nem adta fel, így nagyon közel került a győzelemhez. A holland második fejrúgását már nem bírta állva, így mégis Bonjasky jutott tovább.

A döntőben a tavalyi évhez hasonlóan Musashi és Bonjasky csapott össze. Musashi eddig nyolc, Bonjasky hét menetet tudhatott maga mögött. Ezután következett még öt, ugyanis a pontozók két extra menetet ítéltek.

Az első menet elején Bonjasky sikeresen orrbavágta Musashit, aki lepadlózott. Igaz nem okozott túl nagy sérülést az ütés, de a pontok Bojaskynak mentek. A második menetben Musashi lowkick-jei kiválóan működtek, és most Bonjasky került a padlóra. A harmadik menetben Bonjasky repülő rúgása elől Musashi elhajolt, a holland pedig kiesett a ringből. Ezután Bonjasky inkább az ökleit használta, amivel ismét sarokba szorította Musashit. Egy újabb repülő rúgás után ismét a köteleken túl találta magát Bonjasky, csak a bíró lélekjelenléte mentette meg az újabb eséstől. A menet végén döntetlen lett az eredmény.

A negyedik menetben Bonjasky fejrúgással, Musashi pedig lowkickkel támadott, a bírók pedig extra menettel. Az ötödik menetben mindketten fáradtak voltak, talán Bonjasky fejrúgása döntötte el a mérkőzést.

Remy Bonjasky 12 nehéz menetet maga mögött tudva a harmadik olyan világbajnok, aki egymás után kétszer nyerte el a K-1 világbajnoki címet (az első Peter Aerts volt, 1994-95-ben, a második pedig Ernesto Hoost, 1999-2000-ben).