Nagy Tibor, a WPKC 90 kg-os Európa-bajnoka válaszol a kérdésekre.
– Hogy áll a barátkozás a WPKC öveddel?
– Nem vagyok jó barát! Most, hogy megkaptam, már új barátot akarok és már az jár a fejemben. De persze, becsben tartom és örülök, hogy megismerkedtünk!
– Hogy áll a barátkozás a WPKC öveddel?
– Nem vagyok jó barát! Most, hogy megkaptam, már új barátot akarok és már az jár a fejemben. De persze, becsben tartom és örülök, hogy megismerkedtünk! 🙂
– Mennyire sikerült figyelmen kívül hagyni a sok időpont-, illetve ellenfélváltozást a felkészülés során?
– Sem fizikálisan, sem mentálisan nem lehetsz topon, ha szinte hétről-hétre változik az időpont és az ellenfél. Ha megvan a küzdelem napja, ahhoz igazítod a felkészülésed és arra a napra időzíted a formát. Ha későbbre tolják a küzdelmet, az még nem annyira problémás, mintha hamarabb kell élesnek lenned. Még javában rengeteg erősítő, monoton, aerob zónában végzett edzéseket végeztünk, amikor lemondták az ISKA meccsem és jött a lehetőség bunyózni az Arénában. Ekkor már csak 3 hetem maradt arra, hogy a még kötött izmokat robbanékony, ütemváltásos melóra alakítsuk, magasabb fordulatszámon, de úgy gondolom, a körülményekhez képest a legtöbbet hoztuk ki a felkészülésből!
– Mennyit változtattatok a metóduson, az augusztusi siker után?
– Teljesen Stefire bíztam a felkészülésem összeállítását, amit ugye, az időpontváltozások miatt újra és újra át kellett dolgoznia. Ami számomra fontos volt, hogy többet tudtunk együtt dolgozni, hogy jobban felügyelet alatt legyek, minőségibb munkát tudjak végezni. Ennek köszönhetően, Stefi még többet tudott meg rólam és a képességeimről, így még személyreszabottabban tudott velem foglalkozni.
– Melyik volt a legnehezebb időszak a felkészülésedben?
– Ahogy azt már említettem, amikor már csak 3 hetem maradt a küzdelem napjáig, de még közel sem voltam olyan állapotban, hogy harcba szálljak. Nehéz voltam, az izmaim kötöttek és talán egy, vagy két sparringon voltam még csak túl. Főként Ottóval bunyóztam, alig bírtam mozdítani a karjaim és a lábaim – rendszeresen elvert, mert nem bírtam még a terhelést. De ez normális a felkészülésnek ebben a szakaszában. Ami nehéz volt, az a frusztráció amit éreztem, mert az előre hozott időponttal, a nyakamon volt a küzdelem napja. Itt megint csak Stefi szerepe volt a megnyugtató, mert hittem a szakmai hozzáértésében, hogy a legjobbat hozza majd ki belőlem. Tudtuk, hogy nem vagyok kész, de azt mondta, amit ilyenkor még tehetünk, hogy az idegrendszert élesítjük, valamint a megfelelő taktika fegyelmezett betartásával kompenzálni tudjuk majd az esetleges hiányosságokat.
– Mire emlékszel vissza szívesen ebből a pár hónapból?
– Nézzük csak! Utálom a protein turmixokat (bármilyen finomak is). Utálok zilálni felfelé a Gellért hegyen hajnali 5-kor. Utálom, amikor nem megy jól a bunyó és puklisra verik a fejem. Utálom, amikor telehányom a budit vagy az edzőtermet a terhelésektől és utálom, amikor mozdulni nem bírok a fájdalomtól (vagy a fáradságtól), de másnap ismét bunyózni kell, vagy határterhelést végezni a zsákon. És mégis szeretem az egészet! Imádom a küzdelmet ringen belül és kívül is! Ez tesz teljessé! Szeretem azt az utat, amin járok! Szeretem és szívesen emlékszek vissza minden percére a maga csalódásaival és nehézségeivel együtt! Nemrég olvastam, hogy: „Az igaz út olyan kötélpálya, amely nem a magasban, hanem a föld fölött van kifeszítve. Láthatóan nem is arra rendeltetett, hogy járjuk, inkább, hogy botladozzunk rajta.”
De ha mindenképp ki kell emelnem valamit a legutóbbi felkészülésből, az a nyugalom, amit Stefi sugárzott magából állandóan, hogy minden rendben lesz és hisz bennem! A feltétel nélküli, őszinte segítség, amit kaptam Tőle szeretettel és tisztelettel, valamint az sms, amivel a küzdelem napján ébresztett!
– Miben léptél előre szerinted? Technika? Kondíció?
– Úgy gondolom, hogy minden jobban össze van téve.
– Mi az, amire a fő hangsúlyt fektette Stefanovics mester, ebben a felkészülésben?
– A gyorserő-állóképességre! Arra a sportág specifikus képességre, hogy az ötödik, utolsó menetben is – amikor már természetes, hogy fáradt a bunyós – összefogott és robbanékony legyek! Ehhez, persze kevés önmagában a fizikai tréning. Állandóan „bombázta” az elmém is az infokkal, hiszen az a legfontosabb, hogy először fejben rendeződjenek a dolgok. A hiteles szakmai hozzáértésén túl, Stefi nagyszerű pedagógus (a végzettsége alapján is) – tudja mit és hogyan kell beszélni egy magamfajta, „nem könnyű” természettel és elhiheted, nálam ezek a kulcsszavak!
– Kikkel, és hogyan tudtad a sparringokat elvégezni?
– A legtöbbet most is Aubéli Ottóval bunyóztam, aki egyébként a közös, generál ezésekre is eljön gyakorolni a tanítványaim közé. Tavaly, az első sparringok alkalmával, nem igazán tudott még terhelést adni nekem, mert nem sok tapasztalata volt az állóharcban. Most viszont, már nem idegen számára egy-egy szituáció, amelybe a bunyók során hozom, sőt, olykor Ő tud nekem igen kellemetlen helyzeteket okozni azzal, hogy 16 kilóval nehezebb nálam és irdatlanul erős úgy fizikálisan, mint mentálisan.
– Mire számítottál az ellenfeledtől?
– Annyit tudtunk meg róla (egy nappal a küzdelem előtt), hogy fiatal, kevés tapasztalattal, viszont nagyon nagy szívvel fog harcolni.
– Sikerült betartani a taktikát? Úgy tűnt, hogy szinte mindent meghallasz, a kívülről jövő edzői instrukciókból. Jól láttuk ezt?
– Az volt a taktika, hogy végig fegyelmezett maradjak, rúgjam a visszatérő combokat és csak a harmadik menettől kezdjem emelni a fordulatszámot. Nyilván, a küzdelem közben látjuk, mi az, amit még hozzá tudunk tenni (vagy amit nem kell erőltetni) és a második menet után Stefi kérte a fokozott testütéseket, rúgásokat is, látva, hogy kezd fogyni a heves ellenfél kondija. Ezzel még jobban akartuk gyilkolni a levegőjét. Mindig akad valami, amit lehetett volna jobban csinálni, de összességében, úgy gondolom, hogy minden a forgatókönyv szerint ment és a sikeren túl számomra nagy öröm, hogy működött, amit megbeszéltünk.
– Mikor érezted először, hogy tiéd lehet a meccs?
– Szerdán este, az utolsó terhelésnél a Kazinczy utcában, Stefiék edzőtermében! Erről kicsit bővebben is olvashatnak a blogomban, „Az utolsó terhelés” cím alatt.
– Milyen lehetőségeid vannak most, hogy elhódítottad ezt az övet?
– Augusztusban az ISKA világbajnoki címéért akarok bunyózni és egyelőre úgy tűnik, hogy az ISKA hazai és európai vezetői, Kiss Emil és Fritz Exenberger, valamint a K-1 hazai vezetése, Katona Attila és Papp Vili is rajta vannak az ügyön. Remélem, hamarosan sikeresen tudunk tárgyalni a részletekről is és kezdhetem majd időben a felkészülést.
– Most pihenés következik, vagy folyamatosan edzésben maradsz?
– Most szigorú pihenés van! Lassan, elkezdek majd mozogni – súlyzózni, jólesően kocogni. Sőt, meg akarok ismerkedni egy idehaza új, Amerikában viszont – főleg az MMA-sek körében – már jól bevált erőnléti edzésmódszerrel, amit szerintem Stefivel is átbeszélve, bele fogunk majd építeni a felkészülésembe. De ez most még messze lesz attól, hogy „edzésben maradok”.
– Kik segítették a munkádat?
– Természetesen Tozóék még mindig, az általuk forgalmazott, kiváló minőségű táplálék-kiegészítőkkel, Berczeli Béci pedig a Twins és King edzőfelszereléseket biztosítja. Köszönöm szépen Magyar Dani barátom és az egri AENIMA Computer Grafikai Stúdió állandó munkáját és segítségét.
Nagyon köszönöm a Tabu TV tulajdonosának, Serbán Marcellnek, valamint Koczka Máté főszerkesztőnek, Horváth Péter operatőrnek és a kedves riporter lányoknak, hogy immár rendszeres lehetőséget biztosítanak a média megjelenésre, ami által az edzőtermem, a Warrior Gym-en kívül, ez a küzdősport is talán nagyobb figyelmet és elismerést kap. Köszönöm Cziegle „Gotti” Laci barátom őszinte, lelkes segítségeit és ötleteit, nem utolsó sorban, valamennyi körülöttem lévő barátom, ismerősöm, tanítvány és edzőtársam támogatását.
Schmidt Péter
Fotók: Berecz Bernadett
