Magyarország a sport terén is az európai nemzetek élvonalába tartozik – interjú Dr.Pesti Imrével

 Bármilyen új sport alakul a világban, ha arra odafigyelünk, akkor mi magyarok rögtön sikeresek vagyunk – mondta Dr. Pesti Imre kormánymegbízott a Papp László Sportarénában május 12-én megrendezésre került küzdősportgálán.

Bármilyen új sport alakul a világban, ha arra odafigyelünk, akkor mi magyarok rögtön sikeresek vagyunk – mondta Dr. Pesti Imre kormánymegbízott a Papp László Sportarénában május 12-én megrendezésre került küzdősportgálán.

Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottja, Dr. Pesti Imre a K-1 FIGHT CODE Világbajnoki Selejtezőn így nyilatkozott munkatársunknak:” Kedvelem az ökölvívást, és kölönösen fontosnak tartom, hogy a fiatalság számára legyen egy olyan küzdősport, ahol az egyenes, tiszta küzdelmet tanulják meg. Ugyan a K-1 nem számít még olimpiai sportágnak, de úgy gondolom, nem is az a legfontosabb, hanem hogy nagyon sok fiatal űzze. „

Dr. Pesti Imre megjegyezte, hogy nem csak Budapestről, hanem Magyarország valamennyi részéből érkeztek versenyzők, és örül, hogy egyrészt komoly sportteljesítményt tettek le az asztalra, másrészt pedig emberségből, egyenességből, küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak.

 „Egy olyan sportrendezvényről van szó, amely Magyarországon kívül több helyen megrendezésre kerül. Kifejezetten örvendetes, hogy Magyarország is célállomás lett. Ez a magyar Kormánynak a sporthoz való hozzáállását is mutatja, másrészt jelzi azt, hogy Magyarország nem elszigetelt, hanem nyitott a világ felé és jócskán az európai nemzetek élvonalába tartozik a sport terén is.” – véli a kormánymegbízott.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás