Egymást osztják a zsaruk

img_8694Háromszáz rendőr lép ringbe, tatamira a Syma csarnokban szeptember 29-én megrendezésre kerülő Budo és küzdősportgálán. A Terrorelhárítási Központ által szervezett verseny fénypontjaként a – Karacs Attila, Novák Jenő, Rácz Dénes, Török Imre alkotta – TEK válogatott az osztrák terrorelhárító egység, a Cobra csapatával ütközik meg.

Háromszáz rendőr lép ringbe, tatamira a Syma csarnokban szeptember 29-én megrendezésre kerülő Budo és küzdősportgálán. A Terrorelhárítási Központ által szervezett verseny fénypontjaként a – Karacs Attila, Novák Jenő, Rácz Dénes, Török Imre alkotta – TEK válogatott az osztrák terrorelhárító egység, a Cobra csapatával ütközik meg.

Thumbnail imageNagy verekedést rendeznek szeptember végén a zsaruk. Természetesen kizárólag sportszerű körülmények között vetélkednek a rend őrei, s a meghívott büntetés-végrehajtási, honvédségi alkalmazottak. Három küzdősport stílusban, karatéban, K-1 full-contactban és dzsiudzsicu földharcban méri össze tudását a közel háromszáz jelentkező. A gördülékenyen lebonyolítás érdekében hét küzdőtéren: három ringben, két shiain és két tatamin zajlik majd a versengés.

A karate viadalra hetven körüli a nevezők száma, katában és kumitében csapnak össze a felek. A rendőrség kötelékébe tartozó sportolók számára kiírt verseny BM-pontszerző jelleggel bír. Dzsiudzsicu földharcban is szép számmal indulnak rendvédelmi dolgozók, körülbelül százhúszan tesztelik felkészültségüket. A K-1 szabályrendszerű full-contact stílus népszerűségére jellemző, hogy több mint százan adták le nevezésüket.

A rendező TEK főigazgatója, Hajdu János sportszerűen úgy döntött, elit egysége legjobb küzdősportolóit – a K-1 Magyar Nagydíj-győzteseket, Karacs Attilát és Rácz Dénest, a kick-boksz világbajnok Novák Jenőt, valamint a WPKC nemzetközi bajnoki címét birtokló Török Imrét – nem indítja a rendőrségi K-1 full-contact versenyen. A kitűnő fighterek azonban nem maradnak bunyó nélkül, a TEK-válogatott az osztrák terrorelhárítási egység, a Cobra legjobbjaival ütközik meg.

A belépés ingyenes, de egy jelképes, 300 forintos összeggel bárki hozzájárulhat a rendőrárvákat támogató alapítvány munkájához. A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

 

Tervezett program:

9:00 TEK Főigazgatójának megnyitója – Selejtező mérkőzések kezdete

15:00 Fővédnök köszöntője – Döntők, bemutatók

17:00 Kihívásos mérkőzések: Karacs Attila, Novák Jenő, Rácz Dénes, Török Imre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás