Bajnokok is kesztyűt húznak a Symában

header2Minőségi bunyókat ígér a budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban szeptember 14-én, szombaton megrendezésre kerülő TEK Budo- és Küzdősportgála: a több mint háromszáz főt felvonultató mezőnyt sportági bajnokok erősítik.

Minőségi bunyókat ígér a budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban szeptember 14-én, szombaton megrendezésre kerülő TEK Budo- és Küzdősportgála: a több mint háromszáz főt felvonultató mezőnyt sportági bajnokok erősítik.

A tavalyi TEK-rendezvény joggal pályázhatott volna az év küzdősport gálája címre, a viadalon válogatottak, világ és Európa-bajnoki érmek tulajdonosai osztották a pofonokat. Klasszisokban idén sem lesz hiány, a szakágak legjobbjait is harcba küldik a rendészeti szervek.

– Tavaly nagyon sok olyan versenyzőt láttam a TEK-gálán, akik K-1 vagy kick-boksz világbajnokságon is megállták volna a helyüket – érkezik a sommás vélemény a rendezvény egyik társszervezőjétől, Katona Attilától. Szavainak súlya van, a tréner készítette fel a magyar K-1 sport első világbajnokát, Tumbász Józsefet, de a jelen fightereit is tökéletesen ismeri, hosszú évek óta szövetségi kapitányként irányítja a Magyar Kick-box Szövetség full-contact válogatottját.

Nézzük, a bajnokok közül kik vesznek részt a rendészeti versenyen!

Thumbnail imageIdén Szabó László profi kick-boksz Európa-bajnok is erősíti a mezőnyt. A Készenléti Rendőrség tagja megszokott súlycsoportja felett, 85 kilogrammban meccsel a TEK-gálán. Itt is a legnagyobb esélyes, óriási rutin, technikai tudás áll mögötte.

A nyolcadik kerületi zsaru, Dropán Attila is veretes versenyzői múltat tudhat maga mögött, az egykori K-1 Magyar Nagydíj-induló tavaly aranyérmet szerzett a TEK-viadalon. Idei szereplése még kérdéses, sérüléssel bajlódik, de fanatizmusát ismerve nem lenne meglepetés, ha harcba szállna a Syma csarnokban.

Thumbnail imageMihalik György mögött is Fight Code-tapasztalat áll, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó, kitűnő fizikummal rendelkező versenyző a Papp László Sportarénában megrendezett európai kvalifikációs tornán bizonyította, legény a gáton.

Thumbnail imageA TEK-esek kötelékébe tartozó Rácz Dénes az egyik húzónév, a szakmában csak Deniként ismert szimpatikus sportember fénykorában K-1 Magyar Nagydíj-győzelmet szerzett, 90 kiló alatti testsúllyal verte a nehézsúlyú mezőnyt.

Thumbnail imageNem hiányzik majd az egykori light contact kick-boksz világbajnok Novák Jenő sem, ha valaki azt hinné, a TEK-zsaru lightos fazon, nagyot téved, kőkemény harcos, látványos technikával.

Thumbnail imageA WPKC interkontinentális K-1 öv birtokosa, Török Imre is kesztyűt húz, a szintén a TEK állományába tartozó fighter igazi gladiátor, nem ismer elveszett meccset, szívét-lelkét kiteszi a szorítóban.

Tavaly nagy szenzációként tálalta a sajtó, hogy egy tűzoltó is aranyérmet szerzett a TEK-gálán. Ez a tűzoltó azonban nem akárki: Benedek Zsolt (75kg) kategóriájában a legjobb magyar full-contact versenyzők közé tartozik, idén is nagy esélyes.

Az idén már a TEK színeiben induló ifjú Kulacsik Mirkó mögött is komoly pályafutás áll, a kick-bokszban a feltörekvő generáció egyik legtehetségesebb bunyósaként számon tartott sportoló full-contact vb-bronzéremmel büszkélkedhet.

Program:

9:00 – selejtezők

14:00 – döntők

17:00 – gála

A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, a belépés ingyenes!

Helyszín: SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ

(Budapest XIV., Dózsa György út 1.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás