Rendvédelem, harcászat, reguláris haderők, katonai kiképzés. Ezen fogalmakat sokunk automatikusan köti össze a modern katonai haderőkkel, rendőrségekkel, a huszadik-huszonyegyedik századdal.
Fontos azonban észben tartanunk, ahogy az evolúció során minden ma ismert és még ismeretlen életforma fokozatosan nyerte el jelenlegi formáját, úgy a rendvédelem és a hivatásos katonaság sem a huszadik század villanásszerű terméke.
Rendvédelem, harcászat, reguláris haderők, katonai kiképzés. Ezen fogalmakat sokunk automatikusan köti össze a modern katonai haderőkkel, rendőrségekkel, a huszadik-huszonyegyedik századdal.
Fontos azonban észben tartanunk, ahogy az evolúció során minden ma ismert és még ismeretlen életforma fokozatosan nyerte el jelenlegi formáját, úgy a rendvédelem és a hivatásos katonaság sem a huszadik század villanásszerű terméke.
Mind jól ismerjük a spártai harcosokról és neveltetésükről szóló történeteket, azt azonban már kevesen tudják, mikor is kezdtek el kialakulni a mai hadseregek, kiképzési rendszerek és rendvédelmi szervek elődei, azok a seregek és városi milíciák, melyek fokozatos továbbfejlődésének zárszavaként létrejöhettek a mai harcászat általános és alapvető elemei.
A tizenötödik század utolsó harmadában a feudális rendszer, a hűbéri és banderiális seregek, az addig jól működőnek tekinthető nehézlovas harcmodor már csak az utolsókat rúgja a társadalmi rendszer átszerveződésének valamint a tudományos és technikai fejlődésnek köszönhetően. Egyre inkább elterjednek a lőfegyverek is, melyek ellen a páncélok jelentős része már nem nyújt védelmet, így a korábban egyeduralkodónak tekinthető, teljes páncélos nehézlovasok kénytelenek fokozatosan csökkenteni a vértezet mennyiségét, hogy a megtartott darabokat vastagabb, ellenállóbb elemekre cserélhessék, ezzel a mai lövedékálló mellényekhez és sisakokhoz hasonlóan, csak a létfontosságú szervek teljes körű védelmére koncentrálva.
Ebben a kaotikus, átalakulásban lévő korban egy ország azonban megelőzte Európát és a világ többi részét erősen támadó jellegű gyalogságával. Svájc sajátos földrajzi viszonyai és elhelyezkedése miatt soha nem volt igazán alkalmas a tipikus nehézlovas harcmodor meghonosodására, ezt pedig tovább erősítette a korai polgárosodás is. Ez a tudatosan és jól képzett haderő, melynek fő jellegzetessége a korábban Rómában már ismeretes, zárt alakzatokban mozgó gyalogság, a lovasság ellen a szélső sor hat, vagy akár nyolcméteres pikáival védekezett, belső soraiban nyílpuskások, tűzfegyveres katonák, valamint a közelharcra képzett alabárdosok foglaltak helyet. A három, egymástól függetlenül, de összehangoltam mozgó, egyenként akár több ezer fős formáció számtalan alkalommal verte tönkre Európa számos jelentős haderejét, így a Habsburg seregeket is.
Habsburg (I.) Miksa fiatal trónra kerülése előtt (1486-tól Német király, majd 1493-tól Német-Római császár) már felesége örökségéért, Burgundiáért vívott kimerítő harcokat a francia sereggel, ahol is első kézből tapasztalta meg, milyen gyalogosként, pikával a kézben visszaverni egy lovasrohamot.
A számos külső fenyegetés hatására megkoronázása után úgy dönt, állandó zsoldos haderőt hoz létre, melynek gerincét ekkor a társadalom sok szempontból megvetett, értéktelennek tekintett tagjai: sokadszülött kisnemesek, akiknek öröklésre nincs esélyük; feltörekvő, karrierista polgárok, akik a kor társadalmi berendezkedésének hatására nem, vagy csak nehezen érvényesülhetnek nemesi cím vagy komolyabb vagyon nélkül; szökött jobbágyok, akiket a korban törvényen kívülinek, bűnözőnek tekintettek. Mi sem mutatja jobban az aktuális rendszer haldoklását, mint hogy ilyen, a társadalom lekezelt osztályaiból származó zsoldosokból Miksa tízezres nagyságrendű sereget képes toborozni és kiképeztetni Graf Eitelfritz von Hochenzollern-el Flandriában.
A Landsknecht kifejezéssel egyértelműen először az 1480-as években találkozunk, ekkor még pusztán a dél-német területről származó, alacsony társadalmi rangú hadköteles gyalogost illetik ezzel a névvel, néhány évtizeden belül azonban a név és a hozzá tartozó haderő ismertté válik Európa szerte.
1499-ben a kisebb összecsapások során hatékonynak bizonyuló, ekkor már „hivatalosan” is Landsknechteknek nevezett zsoldosokat bevetik a sváb háborúban. A Sváb Szövetség svájci kantonok ellen vívott harcában azonban Miksa és szövetségesei csúfos vereséget szenvednek az ekkorra már kiforrott rendszerű, jól képzett és számos csatában edződött svájci haderőtől.
Miksa azonban ahelyett hogy feladná, Georg von Frundsberget, a sváb háborúkat megjárt, svájciakkal számos harcot megvívott kapitányt bízza meg a Landsknecht sereg újraszervezésével, és svájci mintára történő kiképzésével.
Fundsberg megtartotta a svájci haderő alapvető jellemzőit, ugyanakkor számos ponton megtoldotta, a német sereg méretéhez és igényeihez igazította elképzeléseit. Ennek megfelelően a sereg legkissebb egysége, a Rotte (8-12 fős osztag) melyből nagyjából 20-22 alkotott egy Fähnleint, vagyis zászlócskát, zászlóaljat, ezekből pedig Frundsberg eredeti elképzelése szerint 18 alkotta a sereg legnagyobb egységét, a Regimentet. Bár a pontos létszámok az idő haladtával sokat változtak és ingadoztak, a szerkezeti egységek változatlanul megtartották eredeti formájukat egészen a Landsknecht sereg alkonyáig. A modern hadseregekhez hasonlóan itt sem a káosz volt az úr, a Regimenteket az úgynevezett Obristok (később Obrest, ezredes), a Fähnleinokat Hauptmanok, a Rottékat pedig Rottenmeisterek vezették, a mára már jól ismert parancsnoki lánc elvén. Az Obristok és Hauptmanok mellé úgynevezett Staat-ot (stábot) szerveztek, ennek tagjai orvosok, papok, tolmácsok, írnokok, hadtáposok (ekkor Fouriernek nevezték őket) és futárok voltak, akik a vezetők kiszolgálását és az utasítások közvetítését végezték, emellett feljegyzéseket, lajstromokat és krónikákat is készítettek. Minden főtisztnek saját, Trabantennek nevezett testőrsége, szolgája és lovásza volt, a táborban pedig Regiment-szinten működő hadbíróságot, a táborverést irányító szállásmestert, a pénzügyeket kezelő Pfenningmeistert és egyéb, a tábor működéséhez szükséges tisztséget és szervet találunk (tűzoltóság, csendőrség, stb.)
Érdekesség a Landsknechtek között megjelenő dopplesoldnerek, vagyis dupla zsoldért küzdő katonák megjelenése, akik vagy fegyverzetük, vagy veszélyes feladatuk (például az ellenséges frontvonal áttörése) okán tehettek szert ilyen kiváltságra.
Egy másik igen sajátos jellegzetesség az úgynevezett Verlorenen Haufen, vagyis elvesztett remény alakulatok megjelenése, melyek kis létszámú, igen vegyes fegyverzetű és felszerelésű szakaszok voltak. Tagjaikat büntetésként helyezték ezekbe az alakulatokba, vagy önkéntesen jelentkeztek a legveszélyesebb, legtöbb esetben végzetes feladatokra.
A rendszeresített, egységes felszerelések megjelenését is sok tekintetben elővetítette ez a zsoldossereg, így például a Landsknechtek védjegyévé vált (habár rendszeresítéséről nem beszélhetünk) Katzbalger nevű egykezes rövidkard, melynek nevét mára már sokan sokféleképp fordították. Annyi bizonyos, a két leggyakoribb fordítási opció (macskabelező és huncutkodó) legalábbis jól sejteti, hogy sem az eszközök, sem használóik nem finom technikájukról és jótéteményeikről váltak híressé. Emellett szinte minden Landsknecht elengedhetetlen ruhadarabja az úgynevezett Sturmbarrett, ez a széles karimájú, gyapjúból, brokátból vagy akár selyemből készült kalap, melyet gyakran díszítettek strucc vagy más egzotikusnak számító madár tollával, valamint a jerkin nevű, egyetlen darab bőrből kiszabott és varrt, hasítékokkal gazdagon díszített mellény.
Jellemző a Landsknechtekre a kihívó, hivalkodó öltözködés mind színekben, mind pedig anyagokban. A kor számos öltözködési szabályát és törvényét áthágva mai szemmel érthetetlen mennyiségű és kirívó minőségű alapanyagból (egy egyszerű, dísztelen Landsknecht ing, mely ekkor még inkább a ruhát védte az embertől, mint az embert a külső hatásoktól, nagyjából 4-6 méter vásznat tartalmaz, számos feljegyzés és lelet igazolja hogy mindennapi ruháikban is előszeretettel használtak selymet, brokátot, bársonyt és egyéb, korunkban is kifejezetten drága anyagokat) öltözködtek.
Miksa idővel fel is mentette a Landsknechteket az öltözködési törvények alól, melynek azonban a lázadó lelkületű sereg öltözködése csak a legkissebb indoka volt. A korai években Miksa és Frundsberg elképzelése szerint a Landsknechtek nem egyszerűen zsoldért, hanem egy magasabb eszméért, nagyobb célért harcoltak volna, azonban hiába tett minden egyes zsoldos külön esküt a császárra, a regimentre és a fähnleinra is, és hiába ügyeltek külön szervek a táboron belül ezen eskük betartására, valójában a seregnek csak elhanyagolható része vette komolyan.
A Landsknecht sereg az egyre gyakrabban elmaradó zsoldot természetesen fosztogatással, rablással pótolta, tették ezt 1527-ben is egy itáliai hadjárat során: A Landsknechtek több napig fosztogatták Rómát a Vatikán szent városát, az ekkor még a sereget vezető Frundsberg pedig hiába próbált fellépni az erőszak ellen, saját emberei fogtak fegyvert rá, majd nem sokkal ezután agyvérzést kapott, egy évvel később pedig meghalt. Róma ezen kifosztását Sacco di Roma néven sötét betűkkel említik a történelemkönyvek. Ettől kezdve a Landsknecht regimentek maguk az Obristok árulták ki bárkinek, aki megfelelő mennyiségű pénzt ajánlott a szolgálataikért, gyakran saját honfi és bajtársaikkal küzdöttek a csatatereken, hiszen ebből a társadalmi és szociális szempontból lezüllöttnek tekinthető társaságból már hiányzott a bölcsőjüknek tekinthető svájci gyalogság lelkiismerete. Több írásos emlék bizonyítja ugyanis, hogy amennyiben a svájciaknak egymás ellen kellett harcolniuk, parancsnokaik a csata előtt összeültek, megegyeztek melyikük kapja a nagyobb zsoldot a csatában, a másik fél pedig egyszerűen tovább állt.
A Landsknechteket jó százötven évig megtalálhattuk Európa bármely csataterén, magyarországi vonatkozásban legnevezetesebb ütközetük a mohácsi csata volt, melyben több órán keresztül fedezték az akkor már visszavonulásra kényszerülő magyar sereget. Végnapjaikat a 30 éves háborúban érték el, mely alatt végérvényesen eltűntek Európa hadszíntereiről.
Míg hazánkban jelenleg kevés hagyományőrző csapat foglalkozik a Landsknechtek és életmódjuk megjelenítésével, addig német nyelvterületen számos példát találhatunk erre a mai napig.
Forrás: lemil.blog.hu
Magyarországi Landsknecht felszerelés és életrekonstrukcióval foglalkozó csapatok: