Interjú Döngölő Róberttel

Interjú Döngölő Róbert bv. törzszászlóssal (1 dan jitsu)

R: Hogy került a jitsu az életedbe?

D.: Gyerekkoromban fociztam, viszonylag jól is ment, voltam különböző válogatókon. Azért nem kerültem be komolyabb válogatottba, mert az én családom nem volt gazdag. Volt más gyerek, akinek az apja több pénzzel támogatta az akkori edzőt, és én így meguntam a focit. Egyébként mindig érdekelt a bunyó. Édesapámnak volt egy barátja, aki judómester volt. Mindig próbáltam meggyőzni, hogy foglalkozzon velem. Középiskolás koromban kezdtem el foglalkozni vele a győri sportiskolába jártam, megnéztem többféle küzdősportot, harcművészetet. Judonál kezdtem, de végigjártam az összes edzést, kivéve a jitsut. Mondtam az egyik barátomnak, hogy ez nekem kevés. Ő ajánlotta, hogy menjek el Győrben és keressem meg sensei Csicsmann  Gábort. Azt mondták, hogy az elég összetett, így ismertem meg a jitsut. Az első tréningem 95-ben volt. Egy övvizsgát tettem.

R: A Mestered ezek szerint Csicsmann sensei?

D.: Miután hazakerültem Sopronba, 99-ben, akkor kezdtem el valóban foglalkozni a jitsuval, dr.Takács Istvánnál. Ő lett a mesterem, azóta is az ő keze alatt dolgozom. Most 1. Danos vagyok.

R.: Az övvizsgáid közül melyik volt a legemlékezetesebb neked?

D.: Természetesen a Dan vizsgám. Talán azért mert szellemileg és lelkiekben ez volt a legnehezebb.

R: Mit adott a jitsu, amit mástól nem kaptál meg?

D.: Nehéz ezt megfogalmaznom, főleg, hogy most volt a dan vizsgám. Nem csapódott még le bennem sok minden. Hogy is fogalmazzak? Most még nem tudok róla beszélni, elég nagy a kontraszt a vizsgám és aközött, amit én szerettem volna csinálni. Még ezt meg kell élnem, hogy beszélni tudjak róla. annyi változott, hogy Kelem mesterhez most már oda merek menni, merek kérdezni és jobban meg is értem, amit mond.

R.: Mit tartasz az élet értelmének?

D.: Hogy amit megtanultam, azt tovább tudjam adni.

R.:Mik a terveid?

D.: A mesteremmel szeretnék maradni, sokat szeretnék még tőle tanulni. Segíteni a munkáját. Ugyanúgy továbbadni, amit én tanultam, hozzáadva azt, ami én vagyok. Kezdőkkel dolgoznék, mert építeni szeretnék.

R.: Hogyan szeretsz edzeni?

D.: Mindenki más, ezért én is azok közé tartozom, aki az új partnereket keresi.

R.: Definiáld, kérlek, szerinted mi a különbség a harcművészet, a küzdősport és a közelharc között?

D: Számomra a harcművészet egy életmód. Amikor az ember elkezdi, még nem tudja, hogy egy életen át csinálja. A sportolni egy ideig lehet, de megvannak a fizikális gátjai. Egy 40 éves ember, ugyan még nem öreg, de egy adott versenyszituban nehezen veszi fel a ritmust mondjuk egy 20 évessel. Nyilván ott a tapasztalat, itt meg a friss erő van jelen, aki adott esetben jobban dominálhat. A sportra van egy korszak, a harcművészet pedig egy életen át tart.

A közelharc? Azt túl kell élni, győzni kell. Én ezt annyira nem ismerem.

R.: Kedvenc technikád van?

D: Alapvetően én kicsi vagyok, rövidek a lábaim, így inkább ezek a bebújós, gyors, két-három ütéses technikákat szeretem. Testközelben mozogni. Hosszú kéz és hosszú láb ellen csak a bemenetel marad.

R.: Munkád során segít neked a jitsu?

D.: Korábban rendőrként dolgoztam, közel fél éve vagyok bv-s. Volt sok olyan bevetés, ahol számított, hogy én jitsuval foglalkozom, és az hogy bíztak bennem a kollégáim nem csak nekem adott erőt, önbizalmat.

R.: Mennyit tudsz edzeni?

D.: Most már sokat. Ezért váltottam munkát is. Nekem ez volt a célom, hogy minél többet tudjak edzeni, most akár minden délután le tudok menni  edzeni. Járok sokfelé, amit lehet, beépítem a tudásomba. A jitsu nagyon jó alapot ad ehhez. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás