Interjú Kluka Borbálával

Interjú Kluka Borbálával

Sportoló családba születtél, de hogy kerültél a jitsuval kapcsolatba?

Ezt a kérdés már sokan feltették nekem. Hogy-hogy nem kajakozom, hiszen a szüleim kajakedzők? Egyszerűen másként alakult. Gyerekkoromban először művészi tornáztam, ami meglehetősen távol áll a harcművészettől és sajnos nem sikerült igazán megszeretnem. Édesapám ebben az időben kezdett gyerek csoportot oktatni a Madách téri Központi Dojoban és megkérdezte volna-e kedvem csatlakozni. Szerencsére volt. Később, 1994-ben Budakalászon nyitott dojot, majd 1997-ben Szentendrére költözött a csapat. Azóta is töretlenül együtt gyakorlunk.

Azért furcsa lehet, hogy saját édesapád az edződ. Mesélnél erről?

Igazából sosem éreztem hátránynak, hogy az apám a mesterem. Nagy előnye volt, hogy sokat foglalkozott velem külön is. Tinédzserként, majd egyetemistaként, amikor más bulizni járt a haverjaival, én gyakoroltam, de úgy érzem jól döntöttem. Persze természetesen én magammal szemben állítottam fel ezeket az elvárásokat. Sosem éreztem azt a nyomást, hogy ha nem jutok el mondjuk barna övig, akkor abból probléma lenne. A családom alapvetően nagyon pozitív és támogató közeget nyújtott és a szerelmem is segít az utamon.

Ez egy „páros művészet”, hogy oldotta meg édesapád az edzőtárs-dolgot?

Eleinte a karate alapok, az ütés-rúgás iskola kapott hangsúlyt. Tanultam a formagyakorlatokat, és a gurulás-eséstechnikákat, később, amikor idősebb és nagyobb lettem kezdünk csak el egymással dolgozni. Természetesen úgy, hogy nagyon vigyázott rám, most már egymásra vigyázunk J

A ju-jitsu mellett másik nagy szerelmem a tánc. Eleinte az akrobatikus rock and roll foglalkoztatott, majd 14-15 éves koromban kezdtem el orientális táncokat, ismertebb nevén hastáncot tanulni,amelyet azóta is gyakorlok és tanulok. Nagyon sokat segített az egyensúly és hajlékonyság megszerzésében, de a ritmusérzék fejlesztésének is hatékony eszköze. Olyan testtudatot és mozgás koordinációt adott, amelynek segítségével könnyebben ment a ju jitsu technikák elsajátítása is. Úgy érzem, hogy a táncban és a ju jitsuban közös érték az önkifejezés lehetősége, az én megfogalmazása. Itt a válasz arra kérdésre, hogy miért nem kajakozom: az élsportban mindez kevés szerephez jut.

Akkor az igaz, hogy onnan lehet felismerni egy dologról, hogy jó, hogy az esztétikus is?

Nem feltétlenül. Egy jitsu technikának nem feltétlenül szépnek kell lennie, inkább hatékonynak.

Azon kevesek egyike vagy, akinek a nevelőedzője és felnőttkori edzője is ugyanaz a személy.

Van egy 9 évvel idősebb nővérem, ő kezdett el karatézni, és apu is így került először a harcművészet bűvkörébe a 80-as évek elején. Először wado-ryu karatét kezdett gyakorolni, ott buzdították, hogy „kajakos felsőtesttel” kezdjen el ju jitsuzni. Ekkor talált rá a Madách téri Dojora és Kelemen mesterre.

Apámnak kajakversenyző korában sokáig a Duna volt az élete. Ott ismerte meg édesanyámat is. Később ő volt Kőbán Rita nevelőedzője. Jelenleg a BKV Előre vezetőedzője édesanyámmal együtt. Versenyző korában híres volt a szorgalmáról, arról hogy félelmetes mennyiséget tudott edzeni. Ezt a szellemet a jitsuban gyakorlásába is átültette. Ha például kajak versenyen volt, akkor székeket emelgetett egy kis szobában, valahol valamit mindig tudott gyakorolni. A szorgalma és a kitartása példaértékű volt számomra. A technikákat igyekszik a lehető legalaposabban és legpontosabban megtanulni, majd beleviszi az erőt is, és nincs kibúvó! Az sem zavarja, hogy most már hatvan felett jár, neki ugyanúgy kell az aktivitás. Jelenleg íjászkodik és szerzett egy karikás ostort a szomszédok legnagyobb örömére. Én is igyekszem ezt követni. Nyilván voltak nehezebb időszakok, amikor én is kamasz voltam, de ez elmúlt és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A nővérem már nem „harcművészkedik”, ő a táncban találta meg önmagát. Jelenleg is együtt táncolunk, szervezzük a közös fellépéseket. Édesanyám pedig a sárkányhajózásban találta meg a neki való mozgásformát. Mindez arra tanít, hogy soha nem szabad megállni és hátradőlni egy kényelmes karosszékben.

Mikor álltál saját lábra?

Két éve van egy dojom Békásmegyeren, ahol gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkozom. Ezt megelőzően sokat segítettem a Szentendre Dojoban. Természetesen nem úgy kezdődött, hogy lett egy dojom!…… Szerintem nagyon fontos egy edzőnél, hogy az emberi tényezők stimmeljenek.

Mikor álltál be először a hátsó sorba, fehér övvel jitsuzni?

1993 környékén. Akkor még nem voltak színes övek a gyerekeknek, csak fehér öv, és minden vizsga után felvarrhattunk egy fekete csíkot. Az összes gyerekvizsgát letettem, majd levizsgáztam sárga övre, olyan 14 éves lehettem akkoriban. Nagyon szerettem a Madách teret, a hangulata és az odajáró gyerekek miatt is. Budakalászon is egy nagyon jó közösség alakult ki. Szerintem kevesen mondhatják el, hogy van olyan ember, akivel 20 éve együtt gyakorolnak. Nekem két ilyen dojo társam is van sensei Tatai Krisztián és sensei Szeifert Csaba személyében!

Mióta vagy danos?

2008-ban vizsgáztam első danra. 28 éves vagyok, de mindig is maximalista voltam. Akkor állok ki vizsgázni, ha úgy érzem, megértem arra a fokozatra. Az szerettem volna, hogy a második danomhoz magamból is mutassak valamit.

Nevesíthetők a technikák, amikről úgy érzed, Te magad vagy?

Nem, inkább azt mondanám, hogy minden technikával az a célom, hogy minél pontosabb legyen, minél inkább tükrözze azt, amit édesapám tanít, ami a Kelemen-ryu jellegzetessége.

Mi a civil foglalkozásod?

Reklám-és marketing ügynökségnél dolgozom, de művészettörténet-történelem szakon végeztem, két bölcsész diplomám van.

Mi jut erről eszedbe: Do és jitsu?

Az élsportolónak van egy felfutása, egy karriere, amelynek végeztével nem lesz igazán fejlődési lehetősége. A harcművészetben és a ju jitsuban nagyon fontos dolog, hogy mindegy, mikor kezded, életed végéig tanulod. Mindig látsz benne valami újat. Mindig van olyan, amiről azt hiszem, sosem fogom megtanulni, mert elfogy az idő. És ez az Út a lényeg.

Ég és Föld nagysága hol kezdődik?

 A táncban valahogy úgy szoktuk megfogalmazni, hogy van, amikor földtáncot táncolsz húsból és vérből és van amikor „felfelé” törekszel, légiesen, könnyedén. A közös tudatban a Föld női princípium az Ég pedig férfi. Ezt a kettőt kell összekötni. Az egyensúlynak mindig meg kell lenni, kicsit törekszünk felfelé, de a stabil alapoknak mindig meg kell lenniük.

Mi a különbség szerinted a harcművészet, közelharc és küzdősport között?

Sokat beszélgetünk erről, és a ju jitsu vizsgaanyag rendszerében is szerepel ez az elméleti kérdés. Én úgy fogalmaznám meg a különbséget, hogy mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága, de minden habitus kérdése. Kihez mi áll közel. Van, aki csibész mentalitású, van, aki csak meg szeretné védeni magát, vagy másokat. Van, aki a sportértékre helyezi a hangsúlyt. Szabályok és keretek között szeretne küzdeni. Mindemellett van, aki olyan utat választ, ahol tanul és figyel a másikra, az egóját pedig lerakja a dojon kívül.

Ha nem jitsuztál volna, akkor most milyen Borbálával ülnék itt?

Teljesen mással, a ju jitsu mindig önbizalmat adott, kitartásra és fegyelemre nevelt. Minden vizsga egy próbatétel és én mindig újabb és újabb próbatételek elé állítottam magam. Az emberismeretem is kialakult. Nem szeretnék máshol lenni, mint itt, egy ilyen szuper közösségben, mit a Magyar Ju Jitsu Szövetség. Az emberek huszon-harminc éve együtt gyakorolnak, ismerik egymás mozdulatait, és ez egy nagyon nyitott, befogadó közösség. Kár lett volna kihagynom ebből az életemből a ju jitsu gyakorlásának örömét. Jó volt megélni a nehéz pillanatokat is, mikor össze kellett magam kapni. Amíg mozgásképes leszek addig jitsuzni és táncolni fogok.

Van női önvédelem szerinted?

A legjobb önvédelem, harcművész fejjel, a megelőzés. Okosan és óvatosan kell közlekedni a világban. Persze az ember nem élheti le félelemben az életét, de nem árt felkészülni rá. Olyan attitűdöt kell elsajátítani, hogy kizárt legyen, hogy támadás érjen. Nem mész bele bizonyos helyzetekbe, és meg kell ismerni a saját határainkat. Hiába jitsuzik az ember 20 éve, öt férfi ellen nehezen védeném meg magam. A munkám sem olyan. Egy rendőr például belefuthat konfliktushelyzetbe, mert a munkájával jár.

 Meg kell tanulni, hogyan lehet megelőzni a dolgokat. Be kell valljam, hogy eddigi harcművész pályafutásom alatt még nem ért támadás. Talán ez annak is köszönhető, hogy időben észrevettem a rázós helyzeteket és kijöttem belőle. Szórakozóhelyekre sem igen járok, mert nem olyan világban élünk, ahol ez biztonságos lenne. Nekem ez az önvédelmem.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás