Interjú Bisztrony Csabával

Interjú Bisztrony Csabával

Gyerekkoromban, mint a legtöbb gyerek fociztam,  nem egyesületi keretek között, csak úgy a haverokkal a játszótéren. Aztán volt egy nyár, amikor kenuzni jártam a Bp-i Spartacus Egyesületében.

Középiskolás koromban csábítottak a Vasasba birkózni. Egy tornaóra keretében jöttek a Vasasból edzők a tanulók közül válogatni. Engem is kiszemeltek, de Édesanyám féltett ezért nem engedett az edzésekre. 

Karate útján

1984 – ben középiskolás koromban az osztálytársaim hívtak karatézni. Azt mondták nagyon kemények az edzések nem biztos, hogy bírni fogom. Gondoltam kipróbálom magam. Igaz remegő lábbakkal jöttem ki az edzésekről, de még is ott maradtam, megjegyzem, akik elhívtak karatézni már régen abba hagyták. Nos így ismerkedtem meg a karatéval. 1988 – ban szereztem meg a fekete övet Kono mestertől. 1993 – ban alakult karate egyesülete a Sozsin, ami azóta is működik. 1995 – ben végeztem a TF – en, ahol az elsők között szereztem karate szakedzői diplomát. 12 évvel a kezdet után a fiaimat is bevezettem e harcművészet világába. A szenvedély bennük is lángra kapott, és a mai napig aktív tagjai az egyesületnek, versenyeken való részvételük mindig eredményes. Hogy több mint három évtizede járom ezt az utat köszönhetem Mestereimnek Réti Istvánnak a hazai Wado ryu karate megalapítójának, valamint Teuro Kono és Yoshihiko Iwasaki nemzetközi instruktoroknak. Szakmai tudásuk, erkölcsi tanításuk, sokat segítettek fejlődésemben. Valamint a számtalan lelkes tanítványnak, akik miatt érdemes, lemenni a dojok – ba edzést tartani. Legyen az egy fehéröves kezdő vagy akár fekete öves mester. Úgy gondolom, hogy karate mesterként hatással vagyok a tanítványaimra. Egy igazi mester követendő példa a tanítvány szemében, tehát nem mindegy, hogy hogyan él, mit tesz, mit közvetít növendékei felé. 

Harcművészetek és a küzdősport kapcsolata

A távol keleti harcművészetek, legyen az fegyveres vagy pusztakezes harcművészet a technikai és fizikális képességek fejlesztése mellett vallási, spirituális és kulturális örökségeket is hordoznak.

Míg a sportban a szabályok adta keretek között a mások legyőzése az elsődleges szempont. Véleményem szerint harcművészeteknek és a sportnak szüksége van egymásra. A harcművészeteket nagyon sokan gyakorolják viszont a magas szintű versenyzést kevesen érik el. Ha ezt nézzük, akkor a harcművészetek tömegbázisuk a küzdősportoknak. Másrészt a magas szintű versenyzést csak bizonyos életkorig lehet eredményesen csinálni. Ideális esetben a kiöregedett versenyzők visszatérhetnek a harcművészetekhez.  

Wado Ryu Karate

Alapító mester Hironori Ohtsuka, aki az okinawai karatét ötvözte ősi japán harcművészetekkel a jujitsu – val, kenjutsu és a kempo – val. Ennek hatására a stílusra jellemző a különböző kitérések, földre vitelek valamint az ezekkel egy időben végrehajtott támadások. 

Wado Ryu Karate Magyarországon

A Wado ryu karate stílus gyakorlása 1970 – es évek legvégén kezdődött el, Réti István vezetésével, aki az 1970 – es években japánban tanult karatét. Magyarországra hazatérve tovább folytatta a karate pályafutását, 1979 – től kezdődően, Darnay Jánossal közösen iskolákat nyitott és felvette a kapcsolatot Mauricio Gai olasz karate mesterrel, és az akkoriban Olaszországban élő Yutaka Toyama 7°danos japán mesterrel. Az első Wado ryu karate mesterek hazánkban Réti István és Darnay János, Toyama mesternél szerezték meg a feketeövet 1982 – ben Rómában. 

1985 – ben Réti István lemondott addigi vezetői szerepéről munkahelyi elfoglaltságai miatt. Ebben az esztendőben a Magyar Wado ryus iskolák egy csoportja Kövesdi József vezetésével felvették a kapcsolatot Hanshi Teuro Kono 8°danos mesterrel egy jugoszláviai edzőtábor alkalmával. Kono mester 1990 – től rendszeresen járt Magyarországra edzőtábort tartani, aminek köszönhetően hazánkban a wado karate sokat fejlődött technikailag és megerősödött szervezetileg.

A klubok másik része pedig Salamon László és Gálhidi István vezetésével 1985 végén megkeresték az Ausztriában élő K. Shibamori mestert, aki 1986 – tól kezdődően rendszeresen, évente többször tartott edzőtábort Magyarországon. 

Ez azaz időpont, amikor a japán helyzetnek megfelelően a wado ryu és wado kai irányzatok határozottan kezdtek elkülönülni szakmailag és technikai irányultságban, bár a szervezeti egység látszatra még megvolt az akkori Magyar Karate Szövetség keretein belül.

1989 – ben  az addig külön működő egyesületek megalapították a Magyar Wado Szövetséget melynek az elnöke Gálhidi István, főtitkára Pintér László volt. 1993 – ban Gálhidi István lemondott elnöki posztjáról és Pintér László lett a szervezet elnöke, engem pedig megválasztottak a szövetség főtitkárának.

1996 – ban jelentős változások történtek a hazai wado ryu karate történetében. A szövetség két részre szakadt, mivel Rostás Tibor vezetésével több egyesület kivált a Magyar Wado Szövetségből, és megalapították a Magyarországi Wado Ryu Karate Szövetséget. Ennek a szervezetnek a főinstruktora Shibamori mester lett. A Magyar Wado Szövetség elnöke Pintér László visszavonult és új vezetőséget kellet választani a szövetségben. Az új elnöknek Engem választottak meg és a munkámat segítették Dr. Langó József, Kövesdi József, Szente Gyula, Magyar Adrián, alelnökök.

1998 – ban lejárt a két évre megválasztott vezetőség mandátuma. Engem a közgyűlés megerősített elnöki pozíciómban és megválasztották Bazsó Zoltánt főtitkárnak.

1999 – es év őszén sajnos újból szakadás történt a Magyar Wado Szövetségben. Gali Csaba, Faragó Tibor, Tóth Attila, Oroszki Mihály, iskolavezetők kiváltak klubjaikkal a szövetségből. Jelenleg Magyar Wado kai Karate Szövetség néven működnek.

2003 – 2004 a Magyra Wado Szövetség felbomlott és  megalakult a Magyar Wado Kai, elnöke Valla János és a Magyar Wado Ryu Szövetség aminek elnöke Én lettem.

2012 – ben a Bátaszék SE, Genki WKK, Lavina SE, Mohácsi TE, Nihon USE, Seishin, Sozsin WKE, SZESE, vezetői megreformálták a Magyar Wado Ryu Szövetséget, amely ismét Magyar Wado Szövetség néven működik. Jelenleg ennek a szövetségnek az elnöke vagyok, Nagy Ákos pedig a szövetség titkára. Ez elmúlt évben a jól működő szövetséghez csatlakozott a Wado Fight Karate Klub, ez évben pedig a Kono Karate Klub. 

Filozófiám:

A harcművészetekben nem az számít melyik stílust gyakorlod,

hanem az mennyire vagy kitartó a gyakorlásban.

 

Egy gondolat ( Mottó)

Amit a szívünkben érzünk, az vezérelje gondolatainkat.

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás