Interjú Gyebnár Ferenccel

Gyebnár Ferenc, a Mesterek mestere.

A kezdet kezdete 1949 októbere. Akkor a BRE (későbbi Dózsa) rendőr egyesület volt. Annak a judo szakosztályának lettem a tagja. Az edzőm, Vincze Tibor mester volt, aki Japánban szerezte a tudását. Ő volt a magyarországi judo létrehozásának a forrása. 1951-ben volt az első versenyem, második lettem – ilyen is volt. 62-ig folytattam az aktív versenyzést. A pályafutásom alatt 20 magyar bajnokságot nyertem. 1961-ben megnyertem az egyénit is, meg az abszolút bajnokságot is. Akik később európa-bajnokok lettek, például Dávid Tomi, azok voltak az ellenfeleim. Ők nehézsúlyúak voltak, én voltam akkor 74 kg.

Aktív versenyzés után 1996-ban lettem tagja az Magyar Senior Judo Klubnak, elkezdtem ott a versenyzést és a bécsi világbajnokságon 4. lettem.

Mik voltak a kedvenc technikáid?

Elfekvő bokadobás és a földharc technika. Fojtás, feszítés – ezeket szerettem leginkább. Ha valaki 100 kilós volt, azt is simán megdobtam akkoriban.

Mester, kétoldalas voltál?

Nem, jobb oldalas voltam. Rengeteget kontráztam dobások közben. Ha az ellenfél kontrázta a támadásomat, akkor azt viszontkontráztam. Sőt, volt úgy, hogy direkt úgy csináltam, minta indítanék és ráindult az ellenfél, akkor én kontráztam.

Ez ma már nem jellemző a mai versenysportban, az „erőjudoban”!

Megmondom miért. Az én időmben nem ipponra ment, hanem megvolt a maximális pontszám, az 10 pont volt, és akármennyit dobott az ember, azt pontozták. Tehát nem volt az, hogy beállsz védekezni. Nálunk, ha így volt, akkor meg kellett fogni az ellenfelet és abból kellett dobni. Szerintem sokkal látványosabb volt és aktivizálta az embereket. Most csak arra törekszik az ember, hogy fogást találjon. Ha egy fix fogásod van, akkor biztos, el tudod dobni az ellenfelet. Most technikákkal kiküszöbölik, hogy megfogjad. Nem tudom láttad-e, de mindenkinek leukoplassztal van az ujja összefogva, és ki vannak keményítve a ruhák.

Régen ilyen nem volt.  A világbajnokságon is azért lettem negyedik, mert belenyúltam a kabátba. És megintettek, hogy azt nem szabad. Na mindegy.

Tehát régen hagyták, hogy felvegyék a versenyzők a fogást?

Igen. A versenyzők is a fogásból indították a dobást. Tíz pontos rendszer volt, 5 pont volt az ippon. De nem fejeztük be a mérkőzést vele. Először az jött a japánoktól, hogy két dobásig mehet, és a japánok vetették be azt is hogy egy dobásra megy. Ez szerintem a judo látványosságának a rovására ment.  De hát el kell fogadni, amit a japánok diktálnak.

Te inkább versenyző típus voltál vagy edzeni szerettél?

Azaz egy előnyöm volt a többiekkel szemben, hogy én soha nem idegeskedtem.  A mérkőzésre felmentem és egyszerűen megszállt a nyugalom…. És szembenézni az ellenféllel! Ha te végre tudod hajtani a dobásod, akkor szembe kell nézni, kontaktust kell keresni. Mert akkor arra figyel az ellenfél és simán végre tudod hajtani a technikát. Ezt manapság is lehetne alkalmazni. Ez egy jó technika.

Te milyen versenyző vagy? Tehetséges vagy szorgalmas?

Szorgalmas voltam az tény és való, de azt mondták, hogy a mai korban tehetséges is volnék. Olyan technikákat csináltam, amelyekre nem volt ellenszerük. Bokadobás, bokalerántás, mindenféle lábmunkát szerettem. A kulcsokat is szerettem, vagy például a török szaltót. Akkoriban volt.

Te legendásan erős vagy! Ez adottság vagy valami speciális edzésterv eredménye?

Voltak technikák: kibéleltem egy rudat, és támadtam a bokadobással. Betonvasat, mert akkoriban Rákosi meg Kádár alatt nem voltak ilyen speciális gépek. Edzés után, edzés közben saját testsúlyos gyakorlatokkal erősítettem. Erős kezem volt… most ne nézd! Mert most kereken 80 éves vagyok. Az edzőmnél az volt a jutalom, hogy a biliárdasztal mandiner-gumiját éjjel-nappal nyomkodtuk. Vagy teniszlabdát. Ez szorgalom is, mert aki nem csinálta meg, az gyengébb maradt.  Akkor volt 10 perces mérkőzés is és kétszer 3 perc hosszabbítás. Volt ilyen időszak is. És képzeld el, hogy milyen 16 percet aktívan végig küzdeni (nevet)

1934-től a versenyzésig eltelt időről beszélhetünk-e? Gyerekkorodban milyen sportokat próbáltál?

Csak ahol verekedés volt. Volt egy szomszéd gyerek, a Ványi Ottó, aki junior ökölvívó európa-bajnok volt. Az rendszeresen hozta le a kesztyűt a Brancsba. (Erzsébeten volt akkoriban egy ilyen társaság). És megállás nélkül bokszoltunk! Apám első osztályú focista volt az 1920-as években. Éjjel-nappal hozta a labdákat, az egész utca focizhatott, csak én utáltam a focit. 49-ben gimnáziumba jártam és ott összeakadtam egy gyerekkel, aki engem megszorongatott. Ő volt Grecskó Sándor, későbbi magyar bajnok judós. Onnan tudtam meg, hogy van judo a világon! A kerületi pártbizottság engedélyével bement a BME-be, ott gyakorolta Vincze Tibor mesterrel, és ők hívtak le.

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy gimiben valakit nem tudtál megverni?

Megszorongatott, igen. Így kezdődött a sportpályafutás. 1950 májusában lettem hivatalosan tag, mert az nem úgy volt, hogy csak odamész. Vincze Tibortól tanultam az edzői fegyelmet. Megtanultuk a dupla papucsot és azt, hogy hogyan kell egy edzést levezetni.

A dupla papucsot nem értem.

Egyben fürödtél és egyben mentél edzeni. Lábmosás, felvetted a tiszta gí-t . Megtanultuk a rendet, a fegyelmet, a tiszteletet a Mesterrel. És ott kezdődött a pályafutásom.

Gí honnan volt abban az időben?

Hát a Böszörményi úton a Vincze Tibor mestertől kaptuk, hogy mindenki elvitt egyet, egy hét múlva visszavittük, kitisztították és megint kiosztották. Nem volt névre szóló. Nagyon sokára, az ötvenes évek végére jutottunk el oda, hogy saját szerelést kaptunk. Az egyesület adott saját használatra szerelést azoknak, akik versenyzői státusba kerültek. Abban az időben te venni nem tudtál, csak az egyesület. Melegítőtől kezdve mindennel így voltunk. Már akik eredményesek voltak. Újoncok trikóban, meg amijük volt. A későbbiekben meg már magyar gyártmányú szerelések voltak olyan jó minőségben, hogy exportálták a magyar gí-ket. Most már nem így van. Nagy pénzért hozzuk be.

Beszélhetünk Vincze Tibor mesterről?

Igen. Emberileg rendkívül kemény volt, a bemelegítésen mindenkit személyesen felügyelt. Mindenkit javítgatott. Edző volt a rendőrségnél és utána az Újpesti Dózsa edzője lett. Nekem csak ő volt az edzőm, senki más! Amikor disszidált 56-ban, akkor Kovács Ákos lett az edzője a válogatottnak.

Sajnos a 66-os szerencsétlenségben, ahol én lettem volna a csapatvezető, – csak a főnököm nem engedett el – lezuhant a válogatott. Nekem is két tanítványom a gépen volt. Az egész magyar judo válogatott meghalt.

Szóval, visszatérve, én csak a Vincze Tibortól tanultam. Purmann János, Vadász István, akik később nagy mesterek voltak, mind tőle tanultak.

Vincze Tibor egyébként úgy kezdte, hogy artista volt, kifejezetten erős testalkatú, de alacsony, aki azzal a produkcióval ment ki Japánba, hogy egykezes, egykaros mérleget csinált. Ilyen artista száma volt. Ott sajátította el a judot és a 1928-tól oktatotta is Magyarországon. És gyakorlatilag a tanítványai lettek az első edzők. A Purmann az Elektromosnál, a Honvéd edzője a Saáry Józsi bácsi volt, a Vadász pedig ifjúsági neveléssel foglalkozott, ha jól tudom.

56-ban pedig, amikor disszidált, a Kovács Ákos és a Gyányi Ferenc lett a válogatott edzője. Én pedig a Dózsa csapatához kerültem edzőnek. Akkor voltak fokozatok, segédedző, stb, a TF-en egy öt éves továbbképzés végén lehettél edző. 1961-ben felkértek a budapesti Honvédhoz edzőnek. Akkor nagyon kiemelkedő évem volt, Saáry Józsi bácsi pedig meghalt. 62-ben vezetőedző lettem. 63-tól 72-ig voltam a Honvéd vezetőedzője.72-től 89-ig a Mélyépterv edzője voltam, és ott hoztam létre a Japán Harci Játékok Klubját.

1956-62-ig aktív versenyzőként ki csiszolt téged, mint aktív versenyzőt?

Senki. Elfogadtam az edzőket, de már magam alakítottam a technikákat.

Még egy fájdalmam volt a Honvédnál: amikor lezuhant a válogatott, köztük két tanítványom, Kovács Jancsi és a Nagy Miki. Azután elcsábították a Honvédtól a Keserű Sanyit, mert úgy volt, hogy megszűnik a Honvéd. Kecskés Sanyival hoztuk létre a Mélyépterv edzőtermét. Kecskés Sanyi is judózott, 1968-ban magyar bajnokság 3. helyezettje volt.

Aki kiemelkedő tanítványom volt, az a Tuncsik Jóska. Kisgyerek volt, amikor hozzám jött. Nevelőintézetben volt, nagyon akaratos gyerek volt, de mindent megcsinált, amit mondtál neki. Majd 76-ban Olimpiai 3. lett, Európa Bajnokságon 76-ban első, 78-ban harmadik.

Akkor említeném még a Hetényi Tozsót, aki az Olimpián 5. lett, és végig második-harmadik lett 67-77-ig a magyar bajnokságokon.

Amikor lementek hozzád ilyen-olyan kisgyerekek, akkor hogy érezted meg, hogy kiben van lehetőség?

Hát az könnyű, a mozgásáról látszott. Lesz szorgalmatlan tehetséggel egy közepes, vagy szorgalommal egy kiemelt. Ezt meg lehet érezni.

Sorolhatnám a Kovács Jancsit, aki Milánóban 2. lett az Európa bajnokságon.

Kecskés Sanyi, Kiss Feri, Keserű, második-harmadik helyet értek el mindig. A Péter Sanyit említeném meg, egyszer volt 3. nálam a magyar bajnokságon, és seniorba most nyerte a 10. világbajnokságot és a 6. európa bajnokságot! Azóta is minden alkalommal nálam tanácsot kér és jó barátok vagyunk.

Na most, hogy hogyan lett karate? Úgy lett, hogy Kecskés Sanyi kiküldetésbe kiment Belgiumba, és ott találkozott Antal Jánossal. Bejöttek ide hozzám, és valami újat akartunk, ami tilos. Az pedig a karate volt. Elkezdte Antal Jánossal a karatét. Akkoriban a Kurdi Gabi, aki szintén a tanítványom volt, judozott és ő is elkezdte a karate egy másik irányzatát.

Megcsináltuk a Japán Harci Játékot Klubját, és így egy kicsit legális lett az egész. Elkezdték Sanyiék a karatét, én pedig a ju-jitsuval szimpatizáltam.  És megtaláltuk egymást Kelemen Istvánnal.

Beszéljünk egy kicsit erről a jitsu vonalról, Miért volt szükség a jitsura?

Szerettem volna egy kicsit más stílust is megismerni. Bújtuk a könyveket, megtaláltuk egymást a Kelemen Pistával, ő a Madách téren csinálta, én a Deák térnél. Lejártunk egymás edzéseire, és kezdtük alakítani a jitsut. Ez olyan 78-84 körül volt.

Honnan szereztetek könyveket?

Én mindenhonnan könyveket hoztam, ahol kint voltam. Sőt még Japánba is írtam és az Oyama is elküldte a könyvét. Úgyhogy sok könyvem volt.

Voltak "vitáink” a Pistivel, hogy ezt így csináljuk, vagy úgy csináljuk, a lényeg, hogy 1988-ban volt a jitsunak éves felkészítése. Pista kezdte továbbvinni, az ő irányzata volt erősebb. Megalakult a jitsu szövetség is, Pista kezdte tovább vinni a közös irányzatot.

Én akkoriban a munkába ástam magam jobban bele. Meg hát szépen kiöregedtem! Hát a nyolcvanas években már nem mai gyerek voltam.

Amikor elkezdtük, akkor gyakoroltuk a jiu alapjait, az aikido-t, és persze a karatét. Akkor a Várszegi Rudi is a tanítványom volt.

Aztán mi a Pistával ráfeküdtünk a jiura, a Várszegi meg az aikidora. A Kecskés a karatéra, a Kurdi is egy másik karatére. És akkor így megoszlottunk……….Aztán idővel mind mesterek lettek, elismert mesterek.

Tehát 70-80 között alakult ki Magyarországon a ju-jitsu? Összeraktatok a Kelemen Pistával egy ju-jitsut, a Kecskéssel és az Antallal egy shotokán karatét, Várszegivel az aikidot, Kurdi Gáborral a shito-ryu-t. Utána meg hagytad, hogy ők tovább vigyék.

Igen. Pontosítanék: a Kurdi judo után shotokanozott.  A shito-ryu nála később jött.

Ez hihetetlen nagy nyitottságra vall. Mit kerestél? Mindent megnyertél, amit lehetett! Mi hiányzott?

A mi időnkben nem úgy volt, mint most 2014-ben, hogy évente 10-15 versenyre van lehetőség. 20 bajnoki címem volt.

Ha egy csehszlovák versenyre kimentünk, akkor az nagy dolog volt! Átléphetted a határt. Aztán mentünk az oroszokhoz szambózni- jól megvertek bennünket- hát az egy másik sportág.

Akkoriban nehezebben érte el az ember az eredményeket. Tizenkétszer voltam válogatott, most egy versenyző egy év alatt részt vehet 12 versenyen. Akkoriban azért ez nagy dolognak számított.

59-ben az első európa-bajnokság súlycsoport nélküli verseny  volt,  kaptam egy nyugat-német bajnok ellenfelet, aki akkora volt, mint én: 68kg, utána meg kaptam egy 130 kilós európa bajnok Tempestát. Akkoriban így ment. Kint, külföldön akkor a magyar csapat több-kevesebb sikerrel szerepelt. Egyéniben voltak érmek, de csapatban mindig elklopfoltak minket a japánok is meg az oroszok is. De akkor az volt, hogy elmentünk szambózni, akkor megtiltották a fojtást, megtiltották ezt, megtiltották azt, és ezek rossz dolgok voltak. Ugye akkor itt voltak a szovjetek. Mire arra került a sor, hogy felkerüljünk a szőnyegre, a fél válogatott már a zsupkocsiban volt!

Hogyhogy?

Mert ha meccs közben elszóltad magad, hogy „feszítsd meg a karját! vagy fojtsd le”- az sértésnek számított és kitettek a zsupkocsiba. Úgyhogy a Dániel Endre, aki a BM-nek egy nagy fejese volt, az hozott ki minket. Nevetséges dolog…

Bíró Gyuri mesélte, hogy egyszer az indulat elragadta, és kiabált. Ekkor egy csendes ember megfogta, és azt mondta neki: egy edző ilyet nem csinál!

Ilyen is volt.

Beszélhetünk a családodról?

A nejem minden versenyre, amit rendeztek, eljött. Edzőtáborokat kivéve mindig ott volt velem. Végig követtek a gyerekek is, unokáim is, amikor senior voltam. Úgyhogy kitartanak, mindenhova elkísérnek, meg hát pátyolgatnak, mert már csak 80 éves vagyok.

MI a mottód?

Mindig következetesen hajtsd végre, amit elképzelsz! Még akkor is, ha ez nem tetszik másoknak. Ki kell alakítani egy irányt, hogy te most ebbe az irányba el akarsz menni, ezt fejleszted, de a cél ez legyen, azt kell megkövetelni a tanítványoktól is. Akkor egy idő után mérlegelni kell, jó –e az irány. Tételesen kell végigvenni az elgondolásodat.

Személyiségre vonatkozóan: mindig fegyelmet kell tartani, de mindenkivel barátnak kell lenni! Még azzal is, aki az ellenséged. Barátilag, de keményen kell fellépni. És beválik.

Ugorjunk a mostani időre. Mit gondolsz a mai judoról?

Szerintem egy kicsit egyoldalú, mert csak kevés földharc van benne. Bele lehetne vinni például lábfeszítést. Nem csinálják. Se a csavarokat, ezeket lehetne fejleszteni még.

Visszaugranék a judóra. A judó lapítója, Dzsigoro Kano úgy halt meg, hogy ő azt mondta: Őt félreértették jó páran. Az ő judójában volt önvédelem, pl.: pisztoly elleni védekezés. De mindenkit a verseny érdekelt. Te is elkezdtél a judóban az önvédelem felé elmenni.

Az akkori judo alapvetően önvédelmi volt. Nyújtottkarú bontás, lábfeszítés, gerinchátrahúzás, stb. Ez akkor kegyetlen sport volt. És akkor ezt próbáltuk átmenteni a jiu-ba.

Tehát amikor a „judos” Vincze Tibort látom fotón lovaglóállásban, hikitézve ütni, az egy valódi, a kornak megfelelő judo-edzés fotója?

Igen, az valódi. Akkoriban úgy kellett. Keményebb volt, mint a mai judo. Mielőtt 56-ban kiment volna, behívott magához, volt egy fekete öve, akkor azt odaadta és azt mondta: Feri, ezzel az övvel  Európa bajnok leszel. Nem lettem európa-bajnok, de nekem adta…. és én azzal övvel versenyeztem még senior koromban is! Már rojtos volt…… És ellopták! Pont azt, ami tiszta rojtos volt…..

Most Vincze Tibornak átadnám a piros-fehér övemet, mert judoban 6 danom van, 4 danos voltam jiuban, és Kelemen Pista 4 évvel ezelőtt tiszteletből megadta nekem az 5.dant. Ez az én pályafutásom… ez az életem. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás