Interjú Dr. Simicskó Istvánnal

Gyerekkorában mit sportolt? Hogyan került a küzdősportok világába?

Vidéken születtem és 6 éves koromban költöztek fel a szüleim Csepelre. Az iskolában nem voltak korábbról, óvodából barátok, így be kellett illeszkednem a közössége. Tájszólással beszélve azért nehezen ment az összeszokás. Hogy ebbe az osztályközösségbe befogadjanak, elfogadjanak, sporttevékenységgel és a tanulmányi eredménnyel próbáltam az elfogadottságot elérni. Kezdetben ez sikerült is. Édesapám rendelkezett ökölvívói múlttal és egy-két ütést megmutatatott nekem, tanítgatott, csináltam fekvőtámaszokat, erősítettem magam. A sportban egészen jó teljesítményt tudtam nyújtani, de a tanulmányi eredményeimmel is igyekeztem mindig az első háromban benne lenni. Így aztán egészen jó közösséggé vált számomra az osztály.  A testnevelő tanárunk, aki birkózó volt korábban, a birkózást erőltette testnevelés órákon. Hihetetlen fárasztó, meglehetősen nagy állóképességet igényelt ez a sportág. Nekem a labdajátékok is tetszettek, így kerültem be a Csepel kosárlabda csapatába. Akkoriban még járták az iskolákat az edzők, hogy kiválogassák az utánpótlást, különböző felmérések voltak; engem vívásra és evezésre tartottak alkalmasnak. Hogy miért pont erre a két sportágra, azt máig nem tudom, de inkább a kosárlabda mellett maradtam. Vékony felépítésű gyerek voltam, rövidtávon gyors. Nekem a 800 méter borzasztó hosszú volt. A 60-100-200 méter azonban sprintben végig ment.

Az általános iskola után a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium testnevelés tagozatára jártam. Minden  csapatsportágban benne voltam- a kézilabdában,a röplabdában, a kosárlabdában, még a fociban is igyekeztem részt venni-, ezenkívül a különböző atlétikai versenyeken is ott voltam. Súlylökésben Diákolimpián voltam budapesti  4. helyezett, kosárlabdában megnyertük egyszer az Országos Ifjúsági  Kupát Körmenden. Gimnázium után a továbbtanulás jött, a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskolára vettek fel. Egy évet azért előtte dolgoznom kellett a Vasedénynél (nevet), mert nem elsőre sikerült. A Vasedénynél segédmunkásként fizikai munkát kellett végezni, öntöttvas kádakat kellett pakolni. Egy biztos, amikor a Főiskolára bekerültem, mindenféle sportág megjelent, ismerősökkel, barátokkal átbeszéltünk mindenféle verziót, ki mit sportolna szívesen. Mivel az egyik barátom lement shotokan edzésre, én is követtem a példáját. Az Aga utcai iskolában voltak az edzések. A főiskolai évek alatt karatéztam, ami nagyon tetszett, rengeteg nyújtás volt, ami nekem kifejezetten hasznos volt, mert nagyon kötött izomzatú voltam. Ez 1980-81-ben volt. Ennek aztán a sorkatonasági szolgálatnál is hasznát vettem. Ott kezdetben, kopaszként, úgy lehetett hazatelefonálni a családnak, hogy a hosszú folyosón azt mondták, hogy aki legtovább bírja a fekvőtámaszt, az telefonálhat haza. Ezt heti egyszer eljátszották, és én hál’ istennek így minden héten haza tudtam telefonálni. Ott is voltak futások, erősítések, felmérések, és ezek viszonylag könnyedén mentek.

Rádió-felderítő alakulat volt egyébként, Budakeszin, csak hát a diplomás újoncokat szerették próbára tenni. Tartalékos tiszteknek képeztek minket 86-87-ben. A kiképzés fél évig tartott, és megdolgoztatak minket rendesen. Volt egy szobatársam, aki rögbizett, és úgy tudtunk kimenni a laktanyából vasárnaponként, hogy meccsekre mentünk. Akkor kezdtem el egy kicsit kondizni, mert gyors voltam ugyan, de vékony.  A kondizás nagyon érdekes volt, már jártam egy fél éve, és 75 kg voltam, de kinyomtam 140kg-t fekve. A lényeg, hogy az ember az élet keményebb részére alapozva jobban el tudja viselni a nehézségeket. Fontos volt, hogy legyen tartása az embernek, mert azt minden közegben tisztelik. A szüleimtől megkaptam az alapokat, az addigi életutamból sikerült hozni, amit kell. Amikor másfél évvel később leszereltem, a Vasért vállalatnál helyezkedtem el. Édesapám már akkor magán kereskedő volt, üzlete volt, kiváltottam a kulcsmásolói kisiparos engedélyt és elmentem hozzá dolgozni. Az időmet úgy osztottam be, hogy tudjak sportolni és akkor kezdtem el, a 90-es évek elején, az egyik barátom elbeszélése alapján, megismerkedni a wing tsun kungfuval, 21-22 éve.

Miért? Bocsánat, de erre rá kell kérdeznem; olyan van, hogy valaki 12 évesen nem akarja, hogy beleverjék az osztálytársai a fejét a padba, de egy jó erőben lévő családos, felnőtt embernek mi szüksége van arra, hogy 30 évesen neki kezdjen ennek a teljesen szokatlan mozgásformának?

Egyrészt, nekem mindig is tetszettek a harcművészetek, rengetek filmet néztem, könyvet olvastam ebben a témában. Tetszett a filozófiája, a tartása, a fegyelme, és aztán 91-ben megszületett az első gyermekem, a lányom, és megszólalt bennem az „apai felelősség” is. Adódott egy-két olyan élethelyzet is akkoriban, amikor úgy éreztem, hogy nekem kevés az addig megszerzett tudásom, képeznem kell magam. Ahogy öregszem, a fizikai erő helyett inkább a gyorsaságra, a technikai finomságokra a gyenge pontok felismerésére kell helyezni a hangsúlyt. Úgy éreztem, hogy ha egy sötét sikátorban találkozom egy velem és a családommal szemben agresszívan fellépő 150 kilós emberrel, akkor a meglévő tudásommal nem tudok helytállni. Egyfajta biztonságra való törekvés, hogy úgy éreztem abban az élethelyzetemben, hogy nekem szükségem van olyan tudásra, amivel nyugodtabban és bátrabban merek nekimenni az életnek. Nyilván ez az önbecsülést is erősíti, de saját gyengeségem és félelmem legyőzve mentem el abba az irányba, hogy megtanuljak egy olyan stílust, amiben, ha baj van, akkor az elfutáson és a rendőrség hívásán kívül időt tudok nyerni. Én akkor úgy éreztem, hogy több olyan hatás ért, ami arra vitt, hogy 31 évesen lemenjek wing tsun edzésre. Eleinte, megmondom őszintén, nagyon sajátosnak tűnt, sajátos volt a mozgáskoordinációja, a karatéhoz képest jóval különböző. Nekem évekbe telt, amíg elhittem azt, hogy nem minden az erő.

Az egót mennyire töri meg, hogy 30 évesen tízen-huszonéves gyerekek beleverik a földbe?

Mindig tele voltam kék-zöld foltokkal, egymás mellkasát azért rendesen összevertük edzésen, de én úgy éreztem, hogy ezt kell csinálnom.  Azt, hogy fáj, egy idő után megszokja az ember. Ahogy egyre jobban sikerült elsajátítani a mozgáskultúráját, jártam külön órákra, rengeteget gyakoroltam, minden edzésen ott voltam, mentem edzőtáborokba, …az ember egy idő után igényli, hogy még többet tudjon. Idővel a mozgásforma mellé a filozófiát is hozzátettük, megértettem, mi miért van. 12 tanulófokozati vizsgát tettem le. Elkezdtem az első mestervizsgám, és így tovább. És most így 52 évesen a negyediknél tartok. Azért még szeretnék az ötödik mestervizsgáig eljutni. Nagyon hálás vagyok, hogy megismertem ezt a stílust. Sifu Mádai Norbert mesterrel edzettem rengeteget. Ő a wing tsun magyarországi atyja, 9. mesterfokozata van, már megérkezett ember. Szabó Csaba sihinggel edzek minden héten, neki 5. mesterfokozata van. Két évvel kezdte korábban, mint én. 10-12 éve együtt edzünk.  Ugye a wing tsun alapvetően női harcművészet abban az értelemben, hogy Wing Tsun egy hölgy volt, akit egy apáca tanított ki, hogy meg tudja magát védeni, a legenda szerint. A történet arról szól, hogy a lány szerelmes volt egy helyi fiúba, de jött egy gonosz rablóvezér, aki erőszakkal akarta a lányt elvenni feleségül. Ekkor találkozott egy shaolin apácával, aki rákérdezett, miért olyan szomorú. A lány elmondta, azért, mert nem  tud ahhoz menni feleségül akit szeret. Az apáca azt mondta, hogy rendben, mondd azt, hogy hozzá mész, de csak akkor, ha egy év múlva le tud téged győzni harcban a falu főterén. A lány megkérdezte, hogy tudna legyőzni egy olyan erős embert, mint a rablóvezér. Az apáca azonban egy év alatt megtanította küzdeni. Persze a rossz szándékú önbizalommal teli úr belement az egyezségbe, és Wing Tsun legyőzte őt. Így hozzámehetett ahhoz, akit szeretett. Ez az alaptörténet, a stílust pedig finomították, csiszolták. De az egész filozófia arról szól, hogy gyengébbként is le tudjuk az erőset győzni. Gyengepontok támadása, ék-elmélet, az alapállások elsajátítása, az alapütések, a láncütés, álló ökölütés, rövid mozdulatok, magas állások, sok új elem van benne a shaolinhoz képest. Itt inkább a kéztechnika dominál. Tapadókezes technika, „csisau”- technikák, amik felgyorsítják a kezet. Rendkívül dinamikus. A fabábu technikát nagyon szeretem. Otthon is van egy fabábum. A mozdulatokat finomítja, csiszolja. Javítja a mozgáskoordinációt. Mindkét agyfélteke dolgozik, nagyon hasznos.

A wing tsun az ösztönös reakciók helyett praktikus helyzetmegoldásokat alkalmaz. Hogyan lehet átkódolni az ember ösztönös reakcióit?

Ez valóban nehéz. Nekem az alapmozgások elsajátításánál is voltak nehézségeim. Aztán azzal is nehézségeim voltak, amikor sorba állítottak edzőtársainkkal, hogy őket tényleg meg kell ütni. Nyilván utána azt vissza is kapjuk, de azért eleinte ezt nehéz bármilyen életkorban megszokni. A mozgás és maga rendszer úgy néz ki, hogy nekünk az a jó, ha minél közelebb jön az ellenfél. Mivel nálunk nincsenek magas, nagy íves rúgások, ezért pl. egy kiváló rúgótechnikával bíró taekwando-s könnyedén rúg fejen valakit, nekünk ekkor is az a jó, ha belépünk. Mint egy felhúzott íj, magas állásban, szinte berobbanunk.  Így pl. a rúgás íve nem a végén ér el minket, hanem ott, ahol még meg tudjuk fékezni. És egy nagyon gyors ellentámadással próbáljuk lerövidíteni az időt. A fizika törvénye is azt mondja, hogy az erő egyenlő tömegszer gyorsulás. A tömeget nem tudjuk a végtelenségig emelni, de a gyorsulást lehet fejleszteni. Olyan, mint a faág; a vékonyabbak elhajlanak, de utána visszacsapnak.

Mikor ér véget a wing tsunban a küzdelem?

Az élet döntések folyamata, naponta több ezer döntést hozunk. Először is a wing tsun azt mondja: Kerüld a harcot! Ha semmiképp sem elkerülhető, akkor minél gyorsabban állítsuk helyre a békét. A béke visszaállítása, több módon történhet, de támadás esetén nem szabad megállni félúton. A rúgásnak például mindig találni kell. Rúgáskor mindig instabil a test. Arra kell törekedni, ha már egyszer rúgok, biztosan találjon. És egyszerre több ponton támadjuk az ellenfelet. Nem kell nekem frontálisan ütközni az ellenféllel, csak ki kell őt billenteni. Ha már egyszer támadni kell, akkor a földre kell vinni az ellenfelet, vagy megadásra kell kényszeríteni. Technikákat tekintve, vannak különböző ütések, rúgások, hosszú bot technika, és van, két 40cm pengéjű kard, amit már tényleg csak a nagymesterek szintjén használnak.

Említsük meg a stílus mestereit.

Sifu Mádai Norbert hozta be Magyarországra a stílust.

Mi a wing tsun üzenete, mottója?

Részint az, hogy az ellenfelek értünk vannak, de ez szinte minden küzdősportban így van.  Az életben sok olyan helyzet van, amelyet ezzel a szemlélettel könnyebb megélni. Verseny mindenhol van, az ellenfelek pedig mindig nekünk segítenek, mert ők azok, akik felismerik a gyengeségeinket. Ha így fogjuk fel az életet, akár a közéletet, akkor a legjobbat tudjuk kihozni magunkból. A harcművészeti és sport szemlélet azt tanítja meg, hogy szemtől-szembe tisztességesen kell győzni.

Önmagunk megismerésével saját magunk gyengeségeit legyőzhetjük, ez egy folyamatos építkező munka. Mindig van az emberben félelem, kishitűség, de akár túlzott önbizalom is. Azután mindig rájövünk arra, hogy minden ember törékeny, minden embernek lelke van és hogyha a lelkünkben megbúvó és ezt felerősíteni akaró igény érzetét növeljük, akkor vagyunk jó úton. A harcművészetek szellemisége mind azt mutatja, hogy az életre hogyan lehet felkészülni. A kisfiam éppen ezért kezdett el két hete, hatévesen aikidozni. Azért kiegészítésként majd szeretném oktatni őt wing tsunra is.

Én az eddigi 52 évben azt tapasztaltam, hogy minden ember annyit ér, amennyire értékes a lelke. A harcművészetek a lelket védik.  Ha többen űznének harcművészetet, több lenne az emberekben a tartás, és a tisztesség.