Interjú Papp Imrével, a Magyar Sambo Szakszövetség elnökével
Mennyire foglalkoztatta a mozgás, a sport gyermekkorban?
Gyermekkorban is sokat mozogtam. Akkoriban a srácok még inkább bicikliztek és fociztak az utcákon. Ez manapság már kevésbé jellemző. Volt, amikor 3-4 települést keresztül bringáztunk a barátokkal, hogy elérjünk egy tavat, vagy éppen körbe futottuk a Hungaroringet.
Iskolai testnevelés órákon hogyan teljesített?
A koordinált felmérések (távol ugrás, magas ugrás, stb.) mindig tetszettek, de amikor kényszerből kihajtottak minket focizni felügyelet nélkül, az kevésbé. A foci sosem volt az én sportom JÖsszességében jól teljesítettem, de úgy éreztem, sosem elégítette ki a mozgásigényem.
Mikor, hogyan találkozott először a harcművészettel/küzdősporttal általában?
A 80-as évek közepén már áhítattal figyeltem az akkor feltűnő, javarészt kezdetleges karate filmeket, majd 1988-ban osztályfőnöki órán bejött a BVSC Birkózó szakosztályának két edzője, akik előadást tartottak a sportról. Ez nagyon megtetszett és ajánlották, látogassunk el az edzésekre. Ezt a mai napig kitűnő dolognak tartom toborzás szempontjából, bár tudom, hogy sajnos változnak az idők.
A birkózás nagyon jó sport, de nem éreztem magam otthon. Más stílusokban kerestem kihívást.
Hogy érti, hogy sajnos változnak az idők?
Több szempontból mondhatom. A fiatalokat ilyen módon megfogni és a sport felé terelni, bármilyen legyen is, kitűnő dolog. Persze, ha van kit. Átalakultak a dolgok a mai fiatalok értékrendjében, ami több dolognak köszönhető. Ha a saját tapasztalataimra támaszkodok, gyermekkoromban volt napi torna a televízióban és az újságok is edzőtermi tippekkel és sporteseményekkel voltak tele. És igen, itt jön képbe a média közösségformáló és társadalom lélektani hatása. A 90-es évek végén inkább azt tapasztaltam sok helyen az egyre bulvár irányba forduló médiában, hogy fogadd el önmagad, bárhogy is nézel ki… Ezek is rányomták a bélyeget a mai fiatal korosztályra. (Rám például nagy hatással volt, amikor a televízióban láttam a Tumbász József- Hugyetz Lajos kickbox mérkőzést akkoriban). Már kevésbé van igényük a mozgásra, inkább videojátékokat játszanak, vagy bandáznak valahol, tisztelet a kivételnek. Több általam nagyra tartott Mesterrel, edzővel beszélgettem erről, akik azt mesélik, hogy régebben milyen sokan voltak egy-egy edzőteremben. Persze, ebben az is közrejátszik, hogy a 70-80-as években nem volt ennyi sportág, ahová mehettek a fiatalok mozogni, de erre még később visszatérnék. A sportmédia 90%-a a fociról szól sajnos, így rengeteg, hazai szempontból is eredményes sportág nem kapja meg a kellő publicitást, ha egyáltalán írnak róla. Természetesen így az emberek kevésbé ismerik. Harcművészeti lapot, honlapot meg javarészt olyanok olvasnak, akik már űznek valamilyen stílust.
Hogyan jellemezné/definiálná a harcművészetet és a küzdősportot?
Úgy gondolom, már nem csak két irányvonalat különböztethetünk meg. Egyes megközelítés szerint, a harcművészet a test és a szellem művészete testi és szellemi oldalról egyaránt, az ember ősi védekező és támadó ösztöneit alapanyagul felhasználva. A küzdősport egy módszer a hatékony védelemre és támadásra, illetve sport, vagyis az előzőek szabályok között való űzésére. Ez nem jelenti azt, hogy a küzdősportban kevesebb a spiritualitás és a szellemiség. A két fogalmat gyakran összemossák, mint ahogy harcművészetet is lehet küzdősportként is űzni.
Én más megközelítést alkalmaznék, stílus történelmi alapon és nem azáltal, hogy mennyit küzdenek edzésen, vagy versenyeznek-e. Tehát szerintem egy autentikus, tradicionális rendszer, melyben rendszeresek a versenyek, de több száz éves múltja van, igenis harcművészet (pl. Thai-boksz).
Ugyanígy egy 5-10 éve létrehozott stílust, ami tartja a keleti szokásokat, szertartásokat, nem hívnék harcművészetnek.
Manapság már használhatunk egy harci rendszer, vagy küzdőrendszer irányvonalat/fogalmat is. Ezeket a rendszereket egyik előző kategóriába sem sorolnám. Olyan „újhullámos” mozgáskultúrákról beszélhetünk, amelyek egy része leegyszerűsített autentikus stíluselemeket és önvédelmi megközelítésben használja technikai repertoárját. Sokak a stílus és a szabályrendszer fogalmával sincsenek tisztában. Mint tudjuk, mind a K-1, mind az MMA szabályrendszer. Tehát a harcosok ezekben a szabályrendszerekben megmérettetnek, valamilyen stílusból érkezve. Ehhez képest, sok fiatal K-1 és MMA edzésekre jár, sokszor ellenőrizetlen szakmai háttérrel.
Saját stílusát mikor, hogyan ismerte meg? Miért ezt választotta? Megpróbálta magát több stílusban is?
A 90-es években pár évet karatéztam, de a Muay thai felé vettem az irányt. Úgy fogalmaznék, Thai-boksz az élet, Sambo a szerelem. Thai-bokszban versenyeztem és benne töltöm a legtöbb évet. Minden stílusban úgy érzem kitűnő Mestereim voltak, akiktől rengeteget tanultam. Figyelemmel kísértem az MMA mérkőzéseket, ahol egy Orosz harcos, Fedor Emelianenko sorra nyerte mérkőzéseit. Majd Ukrán és Orosz barátaim felhívták a figyelmem, hogy ez a Sambo. Ekkor még a Hungarian Top team aktív Thai-bokszolója voltam. 2007-ben Barta Zoltán 3.danos Judo Mester barátommal határoztuk el, hogy meghonosítjuk itthon a stílust. Elkezdtünk kapcsolatot keresni a tanuláshoz. Saját pénzen elkezdtem külföldre járkálni (Ukrajna, Lengyelország, Oroszország)
Gyakorlatilag folyamatosan dolgoztuk be az edzésbe a tapasztaltakat. 2008-ban elkezdtük a Szövetség bejegyzését, miközben feldolgoztuk az ismeretanyagot. 2009-re sikerült jó kapcsolatot teremteni több országos szövetséggel. 2010-2011-ben a hazai sambo versenyzők több, más stílusok által szervezett országos rendezvényen sikeresen indultak. Ugyanebben az évben az Osztrák Nemzetközi bajnokságon több érmet sikerült szerezni. 2012-ben az Orosz szövetség meghívására Moszkvába látogattam, ahol megbeszélést folytattunk (az Európa bajnokság keretében) a Magyar Szövetség jövőbeli tagságáról az Európai Sambo Szövetségben. Ebben az évben már a Szlovák nemzetközi bajnokságon is sikeresen szerepeltek sportolóink (5 versenyző, 5 érem) Az első hazai versenyző, aki Világbajnokságon indult, Eszes Áron volt, aki 8. helyen végzett a sűrű Combat sambo szabályrendszerben 74 kg-ban, Minszkben. Azóta szinte minden évben szerepel hazai versenyző az Európa és Világbajnokságon, illetve Világkupán, egyelőre csekély külső segítséggel.
Eddigi legnagyobb nemzetközi helyezés:
- Eszes Áron 74 kg, Combat sambo Világkupa 5. hely, Moszkva, 2013
- Foltin Ottó 90 kg, Combat sambo Világkupa 5. hely, Moszkva, 2013
Ezt azért érzem nagy teljesítménynek, mert a nullából építettük fel, és Sambo-ban nincs 15-20 Világszervezet, mint sok küzdősportban. Tehát a FIAS rendezvényein a sportág elitje szerepel. 2013-óta a hazai szervezet teljes jogú tagja az európai (ESF) és a világszövetségnek is (FIAS). Ebben az évben már az első országos sambo nap is meg lett rendezve (Szeptember 28-án). 2014-óta a Közszolgálati Egyetemen, a Honvéd Zrínyi SE Sambo szakosztályában is lehet a sportágat gyakorolni. A hazai népszerűsítés eredményeként már több vidéki „bástya” kialakult (Győr, Tamási) és a Szervezet igyekszik több város felé nyitni. Több bemutatóval, hétvégi szemináriummal népszerűsítjük itthon a sportágat.
Mit tart stílusa erősségének?
A komplexitást. Hogy megtalálhatóak benne a Thai-boksz, a judo, a birkózás elemei, és valóban az Orosz különleges erők kiképzésére fejlesztették ki és abba integrálták be. A Sambo versenyzők gyakran eredményesen képviselik magukat más szabályrendszerekben szerte a világon. Említettük Fedort, aki Judo-ban is volt Orosz bajnok, és MMA-ban szinte mindent megnyert, de említhetjük Sergey Kharitonovot is, aki sambo versenyzőként K-1 sztár. A mai UFC-ben is több a stílust képviselő sportoló versenyez (Arlovski, Nurmagomedov, Bagautinov).
Kedvenc technikáiról beszélne?
A könyök-térd technikákat és a kiemeléses dobásokat kedvelem igazán. De mindig van aktuális kedvencem, amikor elmerülök egy témakörben és tanulok.
Hogyan jellemezné a pozícióját/tisztségét a stílusában, a (szak)szövetségben?
A hazai szövetség elnöke vagyok, és az úttörő munka nagy része az enyém. Úgy tekintem magam, mint egy apa, aki a fiainak próbál segíteni és terelgeti őket saját tapasztalataira támaszkodva. Amikor megakadok valamivel, eszembe jut, hogy mit élhettek át azok az általam nagyra becsült Mesterek, akik behoztak hazánkba egy-egy komoly stílust. Ezzel kelek és ezzel fekszem.
Stílusa jövőjét hogyan látja hazánkban és külföldön? Mennyire azonosul vele?
A sambo rohamosan fejlődik és terjed. A Világszövetség nagy erőfeszítéseket tesz a bővítés és a minél nagyobb ismertség elérése érdekében. Minden kontinensen van már kontinentális szövetség bajnokságokkal.
A FIAS tagja a SportAccord-nak, FISU-nak, TAFISA-nak, és együtt dolgozik a WADA-val, így a SportAccord Combat games és az Univerziade programjában is szerepel a sportág. Nagy előrelépés, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte a sambo-t és a 2015-ben megtartandó Európai Olimpiai Játékok programjában már szerepelni fog Baku-ban. Erős a lobbi az Olimpiai programba kerüléshez, mely remélem sikerül. Nagyon nagy dolog lenne, örülnék neki és sokat segítene a hazai megítélésen. Itthon még kicsit nehézkes a dolog. A Szakszövetségi átminősítéshez még picit dolgoznunk kell, de az eredmények minket igazolnak. Haladunk a tömegbázis növelésével is, de még nem elég népszerű a sambo hazánkban. Állami támogatás nélkül nehéz eljutni világversenyre is, és nem mindig tudjuk civil életünkből előteremteni az anyagi szükségleteket. Reméljük, ez megoldódik hamarosan. Egy központi terem kialakításán is dolgozunk, ahol napi több foglalkozás is lehetséges lesz.
Jövőkép? Szeretnénk, ha legalább minden megyeszékhelyen lenne egy Sambo Iskola, ahol a gyermekeket és felnőtteket készíthetnénk fel a soron következő Világbajnokságra és Olimpiára. Erről álmodom!
Milyen fizikális és mentális képességeit, tulajdonságát köszönheti a stílusának? Milyen lenyomatot hagyott a stílus?
Úgy érzem, kinyílt a világ. Egy barátom mondásával szeretnék reagálni: „Eddig azt hittem, ha a harcban földre kerülök, ott vége mindennek. De rájöttem, hogy ott kezdődik az igazi élet.”
Megtaláltam, amit kerestem és a két számomra legmegfelelőbb stílussal foglalkozom.
Milyen nyomot hagy maga után a stílusában?
Sokszor látok különböző stílusok hazai fotóit, ahogy egy nyári edzőtáborban 150-200 harcos van egy csoportképen különböző korosztályban. Nagyon jó! Ezt szeretném elérni, és kiváló harcosokat hozzásegíteni a kiteljesedéshez és az eredményességhez. Oroszországban van egy legendás iskola, melyet Sambo-70-nek neveznek. Legendás harcosok kerültek ki innen. Általános iskolától érettségiig az iskola mellett tanulják a gyermekek a sambo-t az iskola keretein belül. Talán megélem, hogy hazánkban is legyen egy ilyen iskola! Valami újat és jót megismertetni másokkal mindig felelősség.
Megosztana egy mottót, egy gondolatot az olvasóval?
„Nem szeretem, ha olyan nagy a harcművészeti szellemiség, hogy csak a levegő lila. A Harcművészet nem csak a belső békéről, önuralomról és gyakorlásról szól! Ha nincs benne valós harc, nem más, csak jóga!"
