Interjú S. Kovács Ádám világbajnok karateversenyzővel (4 dan karate)
Te más gyerek voltál, mint a többiek?
Szerintem egyáltalán nem voltam másmilyen. Apukám, nagyapám is teniszezett, így a sport fontossága adott volt. 6 évesen vittek egy karate edzésre, de 20 perc után kértem, hogy vigyenek haza….. Rá 2-3 évre pedig én kértem, hogy vigyenek el karatézni.
8-9 éves korodban kérted? Miért?
Igen, egészen pontosan nem emlékszem, melyik film kapcsán, amelyik tetszett, de az biztos, hogy akkor már egyedül jártam suliba és nem éreztem magam biztonságban. Olyan alakokat láttam néha, akiktől konkrétan féltem. Akkor mondtam otthon, hogy szeretnék karatézni. Nem akartam versenyző lenni, de az egyik ismerősünk lánya is karatézni járt, és valahogy ott ragadtam. Náluk mindig kidobóssal kezdtek, és nagyon tetszett. Jó volt, hogy nem egy voltam a sok közül, hanem odafigyeltek rám. Egészen más volt a hangulata és a miliője egy ilyen karate edzésnek, mint ahova addig jártam. És nem is olyan volt, mint a két évvel korábbi. Nem feltétlenül én változtam olyan sokat két év alatt, de nem mindenhol van ugyanaz. Van, ahol kitapossák a lelkedet edzésen és van, ahol gyerekként bánnak veled. Próbálják felépíteni benned, hogy magabiztos légy és fokozatosan szerezd meg a tudásod. Ez 25 évvel ezelőtt volt. Shito-ryu stílusban kezdtem, azóta is ezen a vonalon vagyok, de a versenyeken, amiken elindultam a WKF szabályrendszer szerint küzdök. Magát a stílus részét én már nem is nagyon gyakorlom. Kivéve, ha a mesterem azt mondja, hogy itt az ideje, hogy a következő Dan vizsgám letegyem, akkor a katákat gyakorolom. Egyénként 16 éves korom óta versenyzem. Az jobban érdekelt. Még nem nőtt be annyira a fejem lágya, hogy önmagamat megtaláljam a katákban, én ezt az ellenféllel küzdve élem meg.
Te világbajnok karate versenyző vagy. Hogy definiálnád ezzel a háttérrel a küzdősportot és a harcművészetet?
Én nem tennék különbséget. 25 éve karatézom, most már brazil jitsuzom is jó 3 éve. Én harcművésznek mondom magam, aki élversenyző volt, tehát sportoló. Tudom, hogy sokan pejoratívnak tartják a sportoló kifejezést, mert csak a nyerni vágyást gondolják róla. Számomra egyelőre azt jelenti, hogy az ember a legeslegjobb szintet hozza ki magából, amit csak tud. Ott nem elég, ha csak saját magadat legyőzöd, ott másokat is le kell győzni. Ha valaki hobby szinten foglalkozik vele, megteheti, hogy akkor eddzen, amikor akar, a sportoló nem teheti meg, hogy két hétig ne eddzen, mert akkor elmennek mellette a többiek. Most már nem vagyok élversenyző, de még mindig folytatom a harcművészeteket, ezért nevezem most már magam inkább harcművésznek. Most amúgy többet brazil jitsuzom, mert azt sokkal jobban élvezem. Több dolgot tanulok, jobban leköt. Nem mondom, hogy most már nincs karate, mert rengeteget kaptam „tőle”, jelenleg is benne vagyok, nem szálltam ki, de a jitsuban még jobb most.
Sok ember karatézott 25 évig, mégsem érték el azt, amit te! Mi a titkod?
Esetemben szerencsésen párosult a szorgalmam a tehetségemmel. Én a sportban, általában véve, vagyok tehetséges. Más sportokban, amiket kipróbálok, azt tapasztalom, hogy általában jól megy. Szóval nagyképűen azt gondolom magamról, hogy akármilyen sportot kezdtem volna el, sikeres lettem volna. A másik dolog pedig az, hogy én ezt mindig is imádtam csinálni, és megvolt a cél előttem. Mindig abban hittem, hogy a befektetet munka függvénye a siker. Azt gondoltam, hogy ha nem dolgozom eleget, hiába vagyok tehetséges, nem érdemlem meg a sikert. Én mindig az a típus voltam, hogy az edzőm küldött haza, mondta, hogy most már hagyd abba az edzést, mert ez már nem tesz jót a felkészülésednek! Szerintem a tehetség olyan adottság, amivel dolgozni kell, lehet, hogy egy kevésbé tehetséges ember, ha megfelelően dolgozik, akkor tehetségessé válik. Én láttam ilyet. Volt olyan, aki egy rendes körrúgásra nem volt képes, és addig dolgozott rajta, hogy kiemelkedett. Jitsuban is láttam olyat, aki testalkata alapján nem tűnt komolynak, de addig dolgozott vele, amíg partnerré nem tudott válni. Én többre is értékelem a szorgalmat, főleg, hogy most már az MTK-ban szakvezető vagyok. Nekem is fontos a tehetség az utánpótlásnál, de ha az a tehetség nem párosul szorgalommal, akkor arra az embernek nem tudok komoly támogatást adni. Egy sportpszichológus barátom mondta, akivel együtt dolgoztam, hogy a tehetség szóban benne van az, hogy tehetsz azért, hogy sokra vidd. A magyar nyelv ezt nagyon jól kifejezi: kaptál egy adottságot, hogy tehess arról, hogy sikeressé válj valamiben. Rajtad áll, mihez kezdesz magaddal.
Hogyan telnek a napjaid?
Amióta abbahagytam a versenyzést, próbálok magammal többet foglalkozni. Elkezdtem ugye a brazil jizsut, Elmegyek futni, erősíteni, néha-néha karatézni. Tartok szemináriumokat, edzések itthon és külföldön. Most pl. Malajziában, a maláj válogatott munkáját fogom segíteni. Ilyen meghívásokat kapok. Azért frissen tartom a tudásom, járok versenyekre nézőként, követem az interneten, így vagyok jelen a karate életben. Napi edzéseket nem tartok. Ha időm engedi, leginkább földharcolok, kék övem van, ami az első fokozat a fehér öv után. De ahhoz, hogy majd elmondhassam, hogy valamit kapizsgálok hozzá, minimum 7 év van még előttem.
Ez úgy néz ki, hogy te vagy a „király”, a bajnok, majd azt félreteszed, lemész egy klubba, félre rakod a babérjaid, felveszel egy fehér övet és beállsz a hátsó sorba?
A brazil jitsuban azt mondják, hogy az első szabály az, hogy az egot el kell engedni. Akik ezt nem tudják, azoknak nem ez a sportág való. Ez egy jó tanulási folyamat is egyébként. Amikor 22 év versenysport után lementem a klubba, ahogy mondtad: fehér öv, hátsó sor, nem úgy volt, mint máshol lett volna, hogy én vagyok a király; a 18 éves gyerek is megvert. Ugye ki gondolná, hogy egy fekete öves mestert lever egy gyerek?! Nekem ez nem okozott gondot. Egy felismerés volt, hogy az embernek mennyi mindenre figyelnie kell. Én nem tartom magam négy danos karate mesternek, ez annak a 25 évnek szól, amióta csinálom. Ezért is jó a sport. Ott az nem működik, hogy x danos király vagyok, ki kell állni és ha megvernek, tanulnod kell még. Ha pl. elmegyek egy súlyemelő versenyre, akkor nem leszek bajnok, csak mert 4 danos karate mester vagyok. Az egy jó alap, kondícióban, állóképességben. Nyilván előny volt fehér övesként is.
Mit gondolsz a felelősségről és a modellértékű személyiségről? Hiszen neked rengeteg követőd van.
Mit mondjak?… Van felelősség, de ehhez is hozzászokik az ember. Manapság egy valóságshow szereplőnek nagyobb az ismertsége, mint egy sportolónak. Igaz, rövidebb ideig, meg más szinten. De sajnos nem sok olyan sportolót tudunk mondani, akit megrohamoznak az emberek az utcán. Ettől függetlenül a saját kis világunkban van megbecsülés, felelősség. Ez is folyamatosan alakult ki. Én is 20 évesen világbajnokként el voltam szállva, most már helyén kezelem ezeket a dolgokat. Hozzá szokik az ember. Van felelősség, de nekem apaként sokkal fontosabb, hogy a gyerekeimnek mutassak olyan példát, ami miatt ők majd jobb emberek lesznek. Egy bajnoknak és egy edzőnek ugyanez a felelőssége a saját klubjában. Fontos, hogy az ember mindent a helyén kezeljen. Mondhatom, hogy a szüleim erre tanítottak, a karate erre tanított. Már családom van, feleségem, gyerekem és ez felelősség. Velük, értük felnőttem.