Tisztelt Sporttárs!
Tájékoztatunk, hogy a Terrorelhárítási Központ 2019. november 16-án ismét megrendezi a TEK Budo- és Küzdősportgálát.
Ezzel összefüggésben egy nagyon fontos változásra szeretnénk felhívni a versenyzők és a csapatvezetők figyelmét!
Örömünkre szolgál, hogy a rendezvény évről évre egyre népszerűbb, amely a résztvevő sportolók, valamint a látogatók növekvő számából egyértelműen kitűnik.
Ez idáig a versenyzőknek lehetősége nyílt a sportesemény napján is nevezni a versenyekre, amelyet követően elvégeztük a sorsolásokat, azonban ez időbeli csúszást eredményezett.
Annak érdekében, hogy tovább emeljük az esemény színvonalát és az időbeli csúszásokat is minimálisra csökkentsük, ebben az évben a versenyre történő nevezési lehetőséget 2019. november 12-én 16:00 órakor lezárjuk!
Ebből következik, hogy a zárást követően, illetve a verseny napján már nincs lehetőség a nevezésre, továbbá a kért adatokat helyesen kell megadni, különös figyelemmel a súlycsoportra.
Kérjük tehát a mellékelt regisztrációs lapot – elsősorban az excel táblázatot – megfelelően kitölteni és a határidőre figyelemmel megküldeni a versenykiírásban megadott címre.
a TEK Budo- és küzdősportgála szervezői
Versenykiírás letöltése
Regisztrációs lap letöltése
![]() |
![]() |
K-1 szabályrendszer |
Kyokushin szabályrendszer |
![]() |
![]() |
WKF szabályrendszer |
Grappling (Gi és Combat) szabályrendszer |