K-1 Rules Tournament 2009 in Budapest

K-1 Rules Tournament 2009 in Budapest
2009. február 28.
Papp László Budapest Sportaréna

A küzdősportok nagy ünnepe Magyarországon az FSPU Hungary által évente kétszer, Debrecenben és Budapesten megrendezésre kerülő K-1 gálák. A közönség kiéhezve várja a legnagyobb hazai és külföldi harcosok seregszemléjét, így mindig garantált a telt ház ezeken az eseményeken.

Így volt ez szombat este is, ahol a gála fényét a K-1 mezőny legaktuálisabb top-fightere, Remy Bonjasky, a háromszoros világbajnok holland legenda emelte, és persze a magyarok két ökölvívó klasszikusa, Erdei Zsolt és Kovács „Koko” István, akik az idei boksz-bál egy részét kihagyták, hogy tanúi legyenek az esemény főmérkőzéseinek.

A korábbi évektől eltérően a rendezvény nem egy, hanem két torna rendszerű verseny is helyet kapott: a klasszikus nehézsúlyú kieséses tornaküzdelem mellett nem csak presztízsmérkőzések, hanem K-1 Max tornát is láthatott a publikum, amely a 70kg alatti fightereknek adott lehetőséget.

A négyszereplős K-1 Max tornán legtöbben Vörös-Győrfi döntőre tippeltek, ám Pethes Viktor ezt másképp gondolta. Pethes a Győrfi Csaba elleni elődöntőben feltartóztathatatlanul küzdött, alig egy menet alatt lerombolta ellenfelét, előbb gyomorszájon (rúgással) küldte padlóra, majd egy halántékrúgással végleg búcsúztatta. Vörös Roland hasonlóan magabiztos volt a Tóth Gáborral szembeni elődöntőben, de hiába küldte padlóra már az első menetben, ellenfele végül nagy küzdelemre késztette a tornagyőzelemre esélyes fightert, akinek 3:0-s győzelme megérdemelt volt. A Vörös-Pethes döntő hatalmas mérkőzést hozott: Vörös mindjárt az elején támadólag lépett fel, és hamar megsebesítette ellenfele combját. Úgy tűnt, hogy a további küzdelem csak formalitás, ám Pethes hatalmas szívvel küzdött tovább, és kihúzta a meccs végéig, mi több, még támadásokra is futotta erejéből. Rehák György tanítványa vitathatatlan győzelmet aratott, de ellenfelének is kijárt a taps.

Már a gálát megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar K-1 igencsak nagy átalakuláson ment keresztül. Az évek óta meghatározó arcok, különböző okok miatt, már nem tagjai az elit mezőnynek, míg az egyetlen „régi ismerősnek”, Nagy Tibornak ezen a tornán csak a tartalék szerep jutott. A régiek helyett olyan sokra hivatott tehetségek kaptak szerepet, mint Veres Ádám, Zentai Máté, és a már tornagyőztes, de a K-1 mezőnyben még mindig nagyon fiatalnak számító Török Dániel. Huszonéves magyar fiatalok, egy olyan sportágban, ahol a csúcsforma jóval harmincon túl kezdődik, amikor az erő, a technika és a rutin egy megbonthatatlan egységgé áll össze. Mindezek ellenére győzelemre számítottunk Török Dániel esetében, amikor a negyeddöntők nyitómérkőzésén Sebastian Ciobanu ellen lépett szorítóba, de a román fighter az első pillanatoktól jobban szerepelt. Ciobanu jól tért ki Török faltörő rúgásai elől, majd az ütőtávba belépve az idő múlásával egyre több, és egyre keményebb ütést vitt be ellenfelének. Ciobanu a harmadik menetben közel került a kiütéses győzelemhez, végül egyhangú pontozással nyert.

A másik ágon Veres Ádámnak sem sikerült döntőbe kerülnie, ellenfele, a cseh Roman Kleibl nagy iramot diktált, és a magyar fiú nem tudta feltartóztatni ellenfelét. A második menet közepén Veres kétszer is padlóra került ellenfele combrúgásától, és a második után nem tudott felállni.

Borúra-derű, és a derűt ezen az estén Zentai Máté okozta a legnagyobb örömet a magyar szurkolóknak, amikor a 21 éves magyar fiú, az első akciójával, fordulásból sarokkal, az ellenfele lengőbordáját szétrúgva, óriási kiütéssel került az elődöntőbe. A holland Mounir Zekhnini valószínűleg még hetekig, minden lélegzetvételkor emlékezni fog a budapesti estére! Sajnos Zentai az elődöntőben már nem volt ennyire eredményes, hiszen bár sikerült pár combrúgással lassítani ellenfelét, de végül az első menet végén hatalmas K.O. vereséget szenvedett a Mladen Brestovactól: köríves fejrúgás az állcsúcsra. Szerencsére a látvány csúnyább volt, mint a végeredmény, a magyar fiú ugyan eszméletlenül terül el, de már a saját lábán hagyta el a ringet.

A tornát végül a fantasztikus formát mutató Mladen Brestovac nyerte meg, miután hatalmas küzdelemben, az extra menet után legyőzte Sebastian Ciobanut.

A K-1 Rules Tournament idei fénypontjai egyértelműen a presztízs küzdelmek voltak. A „Kárpáti Halál” Catalin Marosanu korábban ígéretet tett a magyar közönségnek: nem érdekli majd a pontozásos győzelem, csakis az ellenfél teljes megsemmisítése foglalkoztatja. A román top-fighter betartotta fogadalmát, azonnal neki esett török ellenfelének, aki képtelen volt feltartóztatni Marosanut. Alig telt el 50 másodperc a kezdő gongszótól, a román harcos már több tiszta találattal nyomatékosította eltökéltségét, majd jött a török szempontból végzetes kombináció: bal-jobb-balhorog, állcsúcsra, amitől Musab Gulsari ájultan terült el a padlón. Marosanu ismét bizonyított Budapesten, ahol lassan már hazai pályán érezheti magát.

Alkeszej Ignasov számára is jól ismert a Papp László Sportaréna atmoszférája, miután a fehérorosz világsztár már harmadik alkalommal tette tiszteletét nálunk. Most sem hibázott, ahogyan Goodridge és Karacs ellen sem, noha idén nagy küzdelemre kényszeríttette a bosnyák Dzevad Poturak. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdett a balkáni harcos, és állva hagyta az álmoskásan kezdő „Vörös Skorpiót.” Ignasov a második menettől folyamatosan pörgött föl, ám csak a harmadik menet végén került a kiütés közelébe. Végül a pontozók az extra menet mellett döntöttek, amiben a sérült Ignasov már nagyon meggyőző volt, így jogosan nyerte a kemény pofonok küzdelmét.

A hazai rajongók számára az MMA világát választó olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sándor szereplése jelentette a legnagyobb örömöt, aki ígérete ellenére most sem sokat vacakolt a taktikával. A kezdő gongszó pillanatában rávetette magát Miroslav Scibran-ra, akit szinte azonnal földre vitt. Ott egy kicsit „gépelte” a horvát harcost, majd fogást talált rajt, és lefojtotta. Scibran 1 perc 7 másodperc után lekopogta a küzdelmet.

Mindent összevetve, noha a magyarok teljesítménye elmaradt a várakozástól, a gála nagyszerű, igényes kikapcsolódás volt annak az 5000 küzdősport rajongónak, akik megtöltötték a Papp László Sportarénát. Az FSPU Hungary, élén Katona Attila és Pap Vilmos főszervezőkkel, ismét komoly mércét állított fel Magyarországon.

EREDMÉNYEK

Fight #1 Reserve fight 70kg Tournament
picture Asztalos János vs Balogh Szabolcs picture
GYŐZTES: BALOGH SZABOLCS TKO 3R
Kiegyenlített fél perc után Balogh Szabolcs vette át a kezdeményezést, kéztechnikája, főleg jobbegyenesei pontosak voltak, és lábbal is jól fárasztotta ellenfelét. Két és fél perc után Balogh fordulatból leütötte ellenfelét. A következő két menetben is a piros sarok volt nagy fölényben, 3:0-ás győzelme megérdemelt.

Fight #2 Reserve fight Heavyweight Tournament
picture Kulacsik Mirko vs Nagy Tibor picture
GYŐZTES: NAGY TIBOR decision
Nagy Tibor végig fölényben küzdött, pontosabbakat ütött, és a mérkőzés második felében közel került az idő előtti győzelemhez is. Kulacsik Mirko viszont jól kezelte a veszélyes szituációkat.

Nyitó ceremónia video >>>

Fight #3 Quarter final Heavyweight Tournament
picture Sebastian Ciobanu (RO) vs Török Dániel picture
GYŐZTES: SEBASTIAN CIOBANU decision 3-0

Video >>>

Nem erre számítottunk. A román fighter az első pillanatoktól jobban szerepelt, mint a korábbi tornagyőztes magyar. Ciobanu jól tért ki Török rúgásai elől, majd az ütőtávba belépve az idő múlásával egyre több, és egyre keményebb ütéseket vitt be ellenfelének. Ciobanu a harmadik menetben közel került a kiütéses győzelemhez, az erejével teljesen elkészült magyar harcos egyre kisebb ellenállást tanúsított, kifordulásért intették is. 3:0 oda, sajnos jogos.

Fight #4 Quarter final Heavyweight Tournament
picture Roman Kleibl (CZ) vs Veres Ádám picture
GYŐZTES: ROMAN KLEIBL TKO 2R

Video >>>

A fiatal Veres Ádámnak sem sikerült a negyeddöntőből továbblépnie, ellenfele, a cseh Roman Kleibl nagy iramot diktált, és a magyar fiú nem tudta feltartóztatni ellenfelét. A második menet közepén Veres kétszer is padlóra került ellenfele combrúgásától, és a második után nem tudott felállni. KO.

Fight #5 Quarter final Heavyweight Tournament
picture Joachim Thomas (FR) vs Mladen Brestovac (HR) picture
GYŐZTES:MLADEN BRESTOVAC decision 3-0

Video >>>

Színvonalas küzdelmet hozott a két külföldi fighter összecsapása. Az első menetben az erősebb fizikumú Brestovac lábbal, Thomas kézzel volt eredményesebb. A második körre a horvát harcos nagy fölénybe került, és a menet közepén egy rúgás-ütés-rúgás kombinációval padlóra is küzdte ellenfelét. A folytatásban már csak Brestovac volt a ringben, 3:0-s győzelme megérdemelt.

Fight #6 Quarter final Heavyweight Tournament
picture Mounir Zekhnini (NL) vs Zentai Máté picture
GYŐZTES: ZENTAI MÁTÉ KO 1R

Video >>>

Zentai Máté a holland Zekhnini elleni gyors kiütésével továbblépett az elődöntőbe! A 21 éves magyar fiú az első akciójával, fordulásból sarokkal, az ellenfele lengőbordáját találta el, aki nem sokkal később lement. Valószínűleg komoly sérülést szenvedett, bordája is eltörhetett, ezért nem kelt fel. KO!

Fight #7 Semi final 70kg Tournament
picture Győrfi Csaba vs Pethes Viktor picture
GYŐZTES: PETHES VIKTOR KO 3R

Video >>>

Pethes Viktor lépett tovább a K-1 Max első elődöntőjéből, miután Győrfi Csabát nem egész három perc alatt legyőzte. Pethes egy perc után egy fantasztikus rúgással kínálta meg ellenfele gyomorszáját, majd a számolás után továbbra is támadásban maradt. A menet végén Pethes ballal ellenfele halántékát rúgta meg, aki nem tudott felállni az újabb számolásból. Egyoldalú volt a meccs, Győrfi csak két szabálytalan technikával tudott időlegesen lélegzethez jutni. TKO!

Fight #8 Semi final 70kg Tournament
picture Vrörös Roland vs Tóth Gábor picture
GYŐZTES:VÖRÖS ROLAND decision 3-0

Video >>>

Vörös Roland, a K-1 Max torna legnagyobb esélye magabiztosan kezdte a Tóth Gábor elleni küzdelmet, és egy perc után egy remek jobbegyenessel leütötte. Vörös támadásban maradt, de Tóth a második körben remekül fogadta rárontó ellenfelét, ő is szépen talált. Ekkor mindkét harcos lehuppant 1-1 lábsöpréstől. A harmadik menetre Tóth elfáradt, és egyre kevesebb ereje volt visszatámadni, de végül kihúzta a három percet. Vörös 3:0-s győzelme megérdemelt. A második menetben úgy tűnt, Vörös felrepedt, ami a döntőben hátrányt jelent majd.

Fight #9 Heavyweight prestige fight
picture Catalin Morosanu (RO) vs Musab Gulsari (TR)
GYŐZTES: CATALIN MOROSANU KO 1R

Video >>>

A „Kárpáti Halál” Catalin Marosanu korábban ígéretet tett a magyar közönségnek: nem érdekli majd a pontozásos győzelem, csakis az ellenfél teljes megsemmisítése foglalkoztatja. A román top-fighter betartotta fogadalmát, azonnal neki esett török ellenfelének, aki képtelen volt feltartóztatni Marosanút. Alig telt el 50 másodperc a kezdő gongszótól, a román harcos már több tiszta találattal nyomatékosította eltökéltségét, majd jött a török szempontból végzetes kombináció: bal-jobb-balhorog, mint állcsúcsra, amitől Gulsari ájultan terült el a padlón. Óriási kiütés volt. KO!

Fight #10 Heavyweight prestige fight
picture Daniel Ghita (RO) vs Igor Mihaljevic picture
GYŐZTES: DANIEL GHITA KO 1R

Ghita gyorsan rövidre zárta a küzdelmet: alig egy perc tapogatózás után villant, ballal bordára, jobbal bokára helyezett el egy-egy kőkemény rúgást, amitől Igor Mihaljevic lement, és már nem is állt fel a számolás végéig. KO!

Fight #11 Semi final Heavyweight Tournament
picture Sebastian Ciobanu (RO) vs Roman Kleibl (CZ) picture
GYŐZTES: SEBASTIAN CIOBANU decision 3-0

Video >>>

Ciobanu jutott be a döntőbe, miután a 3:0-s arányban legyőzte cseh ellenfelét. Az első menetben még kiegyenlített volt a küzdelem, Kleibl távolról, lábbal dolgozott sokat, Ciobanu meg a közelharcot kereste, ahol horgokkal igyekezett eredményt elérni. A kemény meccs egy remek második menettel folytatódott, a román bokszoló egyértelmű irányítása mellett. Kleibl fáradni látszott, köszönhetően a sok bekapott testütésnek. A harmadik menetben eldőlt a harc, Ciobanu egy remek balhoroggal padlóztatta ellenfelét alig egy perc után, előnyét a végére is megőrizte.

Fight #12 Semi final Heavyweight Tournament
picture Mladen Brestovac (HR) vs Zentai Máté picture
GYŐZTES: MLADEN BRESTOVAC KO 1R

Video >>>

Sajnos nem jutott magyar harcos a nehézsúlyú K-1 torna döntőjében, miután Zentai Máté az első menet végén hatalmas KO vereséget szenvedett horvát ellenfelétől: köríves fejrúgás az állcsúcsra. Azonnali KO, brutális látvány volt.

Fight #13 Final 70kg Tournament
picture Pethes Viktor vs Vörös Roland picture
GYŐZTES:VÖRÖS ROLAND decision 3-0

Video >>>

Hatalmas mérkőzést hozott a Vörös-Pethes K-1 MAX döntő. Vörös mindjárt az elején támadólag lépett fel, és hamar megsebesítette ellenfele combját. Úgy tűnt, hogy a további küzdelem csak formalitás, ám Pethes hatalmas szívvel küzdött tovább, és kihúzta a meccs végéig, mi több, még támadásokra is futotta erejéből. Vörös vitathatatlan győzelmet aratott, de ellenfelének is kijárt a taps.

Fight #14 MMA prestige fight
picture Bárdosi Sándor vs Miroslav Scibran picture
GYŐZTES: BÁRDOSI SÁNDOR submission 1R

Video >>>

Az MMA világát választó olimpiai ezüstérmes birkózó Bárdosi Sándor nem sokat vacakolt a taktikával. A kezdő gongszó pillanatában rávetette magát ellenfelére, akit szinte azonnal földre vitt. Ott egy kicsit „gépelte” a horvát harcost, majd fogást talált rajt, és lefojtotta. Scibran 1 perc 7 másodperc után feladta a küzdelmet. Submission.

Fight #15 Heavyweight prestige fight
picture Alexey Ignashov (BY) vs Dzevad Poturak (BA) picture
GYŐZTES: ALEXEY IGNASHOV decision 4R

Video >>>

Ignasov nagy küzdelemben hozta a ránézésre kötelezőt, hisz Poturak mindent megpróbált, hogy Budapesten az ő kezét emeljék magasba. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdett a bosnyák harcos, és állva hagyta az álmoskásan kezdő „Vörös Skorpiót.” Ignasov a második menettől folyamatosan pörgött föl, ám csak a harmadik menet végén került a kiütés közelébe. Végül a pontozók az extra menet mellett döntöttek, amiben a sérült Ignasov már nagyon meggyőző volt.

Fight #16 Final Heavyweight Tournament
picture Sebastian Ciobanu (RO) vs Mladen Brestovac (HR) picture
GYŐZTES: MLADEN BRESTOVAC decision 3-0 4R

Video >>>

Mindkét harcos nagyon akarta a győzelmet, a román fighter harcosabb volt, ellenfele hatékonyabb. Az extra menet után Mladen Brestovac pontozással nyerte a tornát, noha Sebastian Ciobanu tűnt meggyőzőbbnek. De ez szubjektív.

A cikkek forrása: www.monokli.com

 

Képek >>>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás