Milyen sportokat próbáltál mielőtt a karaténál kötöttél ki?

57-ben elmentem a Dózsába röplabdázni, fél évig voltam ott. Próbálkoztam a birkózással is, de nem tetszett. Aztán betévedtem a Dózsában egy cselgáncsedzésre. Az akkori súlyom olyan félnehéz súly volt, mert elég magas gyerek voltam. A válogatott edzője rögtön ki is nézett engem. Aztán katonaság jött és átigazoltam a Honvédba. Jók voltunk, jó eredményeink voltak a 60-as évek elején, megnyertük Magyar Bajnokságot is. Gyebnár Feri volt az edzőnk, aki köztudottan többszörös magyar bajnok volt judoban. Vele 1971 körül kiléptünk a Honvédból  és engedéllyel alakítottunk egy cselgáncs klubot, ez volt a Mélyépterv.

Akkor azért már mi „öregfiúk” voltunk. Elindultunk a Magyar bajnokságon és így is harmadikak lettünk. Úgyhogy akkor cikkeztek is erről, hogy az öregek még egyszer megmutatták, mit tudnak. Ez 74-ig tartott. Tartottunk önvédelmi tanfolyamokat is. A judo-vizsgák anyagában mindig beiktattak önvédelmi feladatokat is, pl. késes támadás kivédése. A tanfolyamokon ilyesmiket is, meg eséseket is tanítottunk a tanítványoknak. 74 elején megjelent az egyik önvédelmi edzésen, ahol Bíró Gyuriék is ott voltak, Antal János, aki Belgiumból látogatott haza. Érdeklődött, hogy itt lehet-e karatézni? Én őszintén szólva a karatéról annyit tudtam, hogy hallottam Bruce Lee-ről, akiről aztán kiderült, hogy köze nem volt a karatéhoz. De a 60-as 70-es években ez normális volt. János nagyon megszállott karatés, elment a TF-re Galla Ferenchez, érdeklődni karate klubok iránt. Volt ugyan egy Furkó Kálmán, aki egymagában edzett a TF-en kyokushin stílust gyakorolva, képezte magát. János meg shotokanos volt. Úgyhogy szóba sem jött, hogy esetleg a Kálmánnal összejöjjön. De Galla Feri bácsi mondta neki, hogy úgy hallotta, hogy a Mélyéptervnél csinálnak valami hasonlót, így János lejött a Sütő utcába. Beszélgettünk, megkérdezte, hogy érdekel-e minket a karate. Tartott nekünk egy bemutatót, a csapat fele azonnal nyitott volt a karatéra, a többiek maradtak a ju-jitsunál. Ez nem okozott gondot Gyebnár Ferinek, nagyon nyitott gondolkodású ember volt világ életében. Hát, így kialakult egy mag. A magyar karate, a shotokan karate magja.

János tartotta az edzéseket, én munkámnál fogva jártam külföldre, kimentem Belgiumba is, ott János elvitt különböző edzésekre, fehér öves tanoncként. Nagyon jó fejek voltak a belgák, és János fanatizmusa is nagy motiváció volt. Írtam az edzésterveket, tanultam, és amikor hazajöttem, elkezdtem átadni, amit kint tanultam a Bíró Gyuriéknak. Aztán egyre többen lettünk. Kialakult egy 20-30 fős csapat. Így lett idén 40 éves a magyar karate. Voltak, akik támogatták az indulást. Például a KISZ támogatta, de sokat kellett „marketingezni”, hogy megértsék, hogy ez nem az erőszakról szól. Nagy lökést adott, hogy jött a belga válogatott, jött az első japán mester. Nagyon sokat segített az ügynek. A legelső versenyt a Jégszínházban szerveztük meg.

Nekem volt egy 17 éves cselgáncsos múltam, a sportból és a munkámból adódó kapcsolatrendszerem, szervezőkészségem. Szerveztem hát versenyt, edzést, klubot, új klubot, még több klubot, szövetséget. Én azt gondoltam, hogyha tömegsportot csinálunk, akkor minél többen megismerhetik a karatét.. Ugye a KISZ csak így tudott – tömegsportként – minket támogatni, főleg egyetemi KISZ napokon kezdtünk karate edzéseket tartani az Állatorvosin, a Kertészeti Egyetem, Külkeren stb. A verőcemarosi KISZ-táborban  már több száz fehér ruhás gyerek edzett! Így lett tömegsport a karate.

Összehoztunk közös edzőtábort is a belgákkal, akkoriban János nagyon sokat járt haza, de mindig ment is vissza Belgiumba. Nekem mindig tartott külön edzéseket, ott, ahol éppen voltunk. Írni kellett az edzésterveket, hogy utána tudjam továbbadni a tanultakat.

Ezt a családod hogy fogadta el?

Nem volt könnyű szegény feleségemnek! De kitartott mellettem, idén 45 éves házasok vagyunk. Sok lemondással járt. Amikor megismerkedtünk, akkor judos voltam, edzések hétköznap, versenyek a hétvégéken , tehát ő ezt már megszokta.

„Privát” edzéseket kaptál Antal Jánostól, az „első tanítvány” voltál, de ránézésre tűz és víz vagytok! Ő a nyers erő. Te nagyon entellektüel voltál mindig.

Igen, Hentes volt a beceneve, de nekem ez kellett! És ahhoz, hogy elterjedjen a karate, ahhoz is ez kellett! Én tettem mellé a szellemi részét a szervezésben, de János volt az, aki törött lábbal is tudott rúgás-technikát bemutatni. Engem ez nagyon motivált, csodálattal néztem ezt a részét.

De amikor tárgyalni kellett, azt én nagyobb hatásfokkal tudtam megcsinálni.

77-ben már részt vettünk az első Európa bajnokságon, ahol egyetlen barna övesként jutottam el az első négyig, és akkor kaptam meg az első dant. Ott már úgy képviseltük Magyarországot, hogy bár saját kocsival mentünk ki, és még hivatalosan szövetség sem voltunk, de már bordó, piros-fehér-zöld csíkos melegítőben vonultunk fel.

Ebben az időben jött haza a Harmat Laci, ő is hozzátartozik a karate-történelemhez, mint taekwondos. Volt egy erős shotokan tábor, mi voltunk többségben, Furkó Kálmán és az Adámy Pista a kyokushin vonalat vitték. Fontos volt, hogy az OTSH védelme alatt egy összetartó egység legyünk. Így született a Karate Testület. Összeállt a három szakág vezetése, három shotokanos és egy-egy kyokushin és taekwondos képviseletével.

Addig, amíg ezek így mentek, mindenki fanatikusan csinálta. Amíg egy EB-re, vagy külföldi edzőtáborba elutaztunk heten, és mindenki versenyző volt, addig jó volt. Aztán el kellett vinni adminisztratív embereket, funkcionáriusokat, az már nem tetszett nekem. Akkor már elkezdtek a feszültségek, emlékeztetett is egy judos barátom, hogy addig jó, amíg nem szerveződtök államilag elismert szövetséggé…. És igaza lett.

A karatéra az volt jellemző, hogy mindenki fegyelmezett, rendezett. Pisszenés nélkül állt 500 karatéka, ha bejött edzést tartani egy japán mester. Nem volt közben kimászkálás. Aztán, amikor a karate sportággá vált, elkezdtek lazulni a dolgok. Megszűnt az a spiritje, ami a karate meghatározó eleme volt. Régen vissza kellett utasítani a jelentkezőket, annyian akartak jönni. Ma meg van, hogy szinte könyörögnek a tanítványoknak egy-egy edzőtábori részvételért.

A 80-as évek derekán, 84-ben, volt egy nagy lehetőség, az ország első vámszabad vegyes vállalatának alakulásában részt vehettem. Akkor már voltak szakadások, és én felajánlottam a helyem másnak a Szövetségben. Rövid időn belül annyi szakág alakult, hogy már nem is tudtam követni. Itt lett vége annak a korszaknak, amikor egy fegyelmezett, rendezett szervezet volt a karate. Így zárult le az „aranykor”.

De amíg mozognak a fiatalok, még mindig jobb, mintha verekednének az utcán. Persze megvan a kapcsolat a karatéval a mai napig. De csalódtam az emberekben.

Mi, miért és hogyan halt ki a karatéból?

Bennünk volt egy óriási fanatizmus! Új dolog volt, tiszteltük. Soha nem ment senki edzés után rögtön szélnek. Nagyon nagy volt az összetartás. De minden kezdett felborulni, az elvek, amikben bíztál, elkezdtek emberek teljesen más irányba menni. Volt, aki megmaradt azon a vonalon, pl. Bíró Gyuri. Az utolsó mohikánja a magyar budo-karaténak. Ha megnézed, azok, akik ezt követik, mai napig le tudják tenni az asztalra az eredményt. Én a szervezetben akkor nagyot csalódtam, mert a pénz, meg az, hogy pénzt lehet a karatéval keresni, más világot hozott.

Miért kezdtél el senior judosként, sikeres, befutott üzletemberként egy teljesen új dolgot, a karatét?

Idén hetven éves vagyok, de ha jön egy újabb fuvallat, arra ugyanúgy rámozdulok. A céges életem is úgy alakítottam, apámtól örököltem a jó szervező készségem, de mindig kerestem az újat. De ez a karate, … ez egy varázslat volt! A szövetséget elengedtem, de a karate örök.