Vincze P. Márton, az ORFK RSZKK igazgatója

Vincze P. Márton, az ORFK RSZKK igazgatója

Már gyermekkoromban a mozgás szerelmese voltam, ráadásul a sokoldalú mozgásé. Atletizáltam, a tízpróbázás vonzott. A TF elvégzése erősítette bennem ezt a több irányú érdeklődést, a „sportpolihisztorkodást”. Van sportág, ahol a befektetett munkám sikereket hozott, pl 11-en belül futottam a 100-at, és van olyan sportág, pl. a labdajátékok, mely iránt kevesebb lelkesedést mutattam és a labda sem szeretett meg igazán engem. A tanulási folyamat egész életem része, most, deres hajjal, 3 és fél sportdiplomával rendelkezem. Azért a fél, mert a másik fele gazdasági jellegű.

Napi rendszerességgel gimnasztikázom, erősítő gyakorlatokat végzek. Még az irodámban is van egy húzódzkodó és nem dísznek! Hetente kerékpározás, úszás, tenisz egészíti ki az edzéstervem. A szívem viszont a sielésé. Lehet valaki kezdő vagy egész jó sielő, esetleg síoktató. Nos én az oktatókat oktattam, oktatom.

Edzősködtem, tanítottam felsőoktatási intézményekben, majd a versenyszféra felé tett kitérő után kerültem a kiképzés világába, lettem az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának igazgatója.

Az ember alaptermészetéből fakadó rivalizálás miatt a versenyek megkérdőjelezhetetlenül kiemelt hangsúlyt kapnak az RSZKK-n. A verseny a találkozások, a barátságok kötésének egy speciális formája, ahol az együvé tartozás erősödik, s az egyén megmérheti magát a közösség által és segítségével fejlődési lehetőséget kap.

A mozgás elengedhetetlen az ember életében. Ez foglalkozástól függetlenül stratégiai fontosságú! A foglalkozás csak az ajánlott mozgásformák miatt lehet kiindulópont. Fontosnak érzem, hogy az emberekkel megszerettessem a sportot, hogy egészségesen tudjanak élni. A rendvédelmi állomány esetében a speciális fizikai és idegi megterhelés miatt a rekreáció szerepét hangsúlyoznám ki. Objektumunk kialakításánál, szolgáltatásai megtervezésénél kiemelt figyelmet fordítottunk az öntevékeny, szabadidős, önálló rekreációs lehetőségek biztosításának.

Az RSZKK az a központi szerv, ahol egy kiváló oktató gárda áll a rendvédelmi állomány rendelkezésére naprakész edzéselméleti és gyakorlati tudással, oktatói tapasztalattal és a szakma iránti alázattal.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás