Interjú Bíró Györggyel

Az, hogy Magyarországon karate van, az két embernek köszönhető: A Kecskés Sándornak és az Antal Jánosnak! Az Antal, és ez nekem is nagyon fáj, soha semmilyen hivatalos elismerést nem kapott, pedig ő Belgiumból saját pénzén járt haza, hogy az országban legyen karate! Ezek az emberek baromi nagy áldozatot hoztak. Az Antal, a Kecskés, a Gyebnár. Ezeket az embereket a magyar karatevilágnak sosem szabad elfelejtenie! Ha ők nincsenek, akkor itt nincs karate!

Ugorjunk kicsit az időben, Te ügyes jó mozgású gyerek voltál?

Kosaraztam, fociztam először. De a házunkban volt egy barátom, aki hozott egy újságot, hogy a Mélyéptervbe lehet menni judozni. Lementem 17 évesen a Sütő utcába, és Gyebnár Ferenc volt a vezető edző, Kecskés Sándor volt a másik edző. Itt kezdődött az igazi sport 1971-ben. Ami egy önvédelmi szemléletű  judo volt. Aztán a Kecskésnek volt egy ötlete, szerintem egyszer látott egy rajzfilmet, ahol karatéztak, és fixa ideája lett a karate. Műanyag késeket, könyveket szerzett. És akkor jött haza Antal János.  Ez a két ember honosította meg az országban a karatét.

De milyen fokozattal jött Antal János?

Szerintem akkor 2-3 danos lehetett. Ő akkor volt a csúcson technikailag, szellemiségben és imádott minket. És most figyelj, fontos dátum: 1974. október 14. este fél 7 körül kezdődött az első szervezett karate-edzés Magyarországon! Onnantól kezdve indult a karate. Húszan voltunk ott. Kurdi Gábor  is onnan ment el később megcsinálni a shito-ryut. A Kecskés Sanyi egyik legnagyobb érdeme, hogy felismerte: terjeszkedni kell!

Ekkor te mennyi idős voltál?

20 éves. Kötetlen munkaidőm volt műszerészként, és volt időm karatézni. Akkor napi több edzés is volt. A környeztemben mindenki hülyének nézett, így aztán az edzőtársaimból lettek a barátaim. Mert a hozzá nem értő embernek mi jut eszébe a karatéról? Hány téglát törtnek össze kemény srácok. Ez a karate, hány téglát törsz? És milyen ellentmondásos, hogy nekünk, anno nem az hozott győzelmet, hogy keményen ütünk és leléptetnek. A mai sportban amúgy nincs szükség rá, hogy téglát törjenek, de az cél, hogy az ütőfelületek kemények legyenek. Ha odaütök, az oda legyen ütve. Nem célom, hogy eltörjem a jövő hetet is! De célom, hogy ne sérüljek meg és ehhez edzettség és tudatosság kell. A védőfelszerelés viszont elveszi a tudatos kontrollt. Vannak, akik ma cipőben edzenek! Hát mi az Antal Jánossal kijártunk a hóba edzeni mezítláb!

Mikor lettél válogatott edző?

Először válogatott edző 1981-1999-ig, majd szövetségi kapitány.

Mesélj a tanítványaidról.

A gyerekeim után a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb! A tehetség és a szorgalom, sajnos a legritkább esetben találkoznak. Én most olyat mondok, ami szentségtörés, de most is hiszek benne, hogy minden előtt azt kell vizsgálni, hogy van-e akarata. Hogy „meg tudjon dögleni abban, amit csinál” Ha valakiben ez megvan, akkor nagyon tehetségtelennek kell lennie, hogy ne vigye sokra! De, ha valakinek isten adta tehetsége van, de egy lusta, soha nem jut semmire!

Mit adott neked a karate?

Életem egyik legszebb pillanata  a 60. születésnapom volt. Mert elérkezik a pillanat, amikor az ember vén ….-á válik, és ez a hatvanadik szülinap! Nem vagyok egy hipochonder, de hát még egyszer ennyi nem leszek. Lényeg, hogy csináltak június elsején egy hatalmas meglepetés partit. Születésnapomon edzést tartottam, jön a volt elnöke a szövetségünknek, Gortvay, és azt mondja, hogy a Tamás üzeni, hogy Isten éltessen sokáig, jövő héten megtartjuk a szülinapod. Én ugye gyalog voltam, és megkértem, hogy vigyen haza. Mondta, hogy oké, csak el kell menni egy csomagért. Mentünk össze-vissza kis utcákon, és végül kikötöttünk Csillebércen. Ő meg telefonálgatott, hogy milyen rossz a szervezés, dühöngött, hogy nincs meg az, akitől át kell venni a csomagot. Én meg teljesesen bevettem az egészet, még a portás is benne volt. Még akkor sem lett gyanús, amikor két karatés gyereket láttam futni. Megérkeztünk, és ott állt rengeteg ember, karatéka, tanítvány, tanítvány tanítványa és ütötték a gyaku zukit! Annyit, ahány éves voltam! Teljesen lefagytam. Annyira fantasztikus volt! És hogy miért mondtam el? Mert életemben ekkor éreztem először visszaigazolva az elmúlt 40 évet! Hogy emögött tényleg szív van. Nem vagyok egy elérzékenyülős fajta, de meghatódtam.

Te azért lettél shotokanos, mert az Antal János is shotokanos? Antal mester miatt, vagy a shotokan miatt választottad ezt az utat?

Tényleg a legmélyebb hittel mondom, hogy marha nagy szerencsém volt, hogy ebbe keveredtem bele, mert sokan elmentek. Mert nem tetszett ennek a mozgás anyaga, ideológiai háttere, és remélem, így nem vagyok bántó, de a többség szerintem azért ment el, mert nem tudott felkerülni a piedesztálra. A shotokan nem könnyű út.

Mit jelent neked a fekete öv?

Nekem ez egy szent dolog. Mai napig az. A karate nekem egy kimondhatatlanul fontos közösség.

Küzdősport vagy harcművészet?

Mindenképpen harcművészet, ha nem a mai karatéról beszélünk. A huszadik század második felétől az ember csak áhította. Nekem van egy eretnekül hangzó fixa ideám; azt gondolom, hogy a harcművészethez valójában az kell, hogy kelljen küzdeni, harcolni. Satnyul a társadalom, mert nincs igazán kihívás. Ha nincs cél, amiért küzdesz, szétesel. Nem lehet a mai embernek azt mondani, hogy menj ki, és állj a sziklán 24 órát, mert megkérdezi, hogy minek? De az élethez, hogy jól érezzék magukat az emberek a bőrükben, mert erre vannak kódolva, kell, hogy legyenek fizikai megpróbáltatások. Az visz tovább! Akkor lesz az az érzés, hogy IGEN! Megcsináltam! Ehhez kell olyan szakember, edző, aki tudja, mit lehet, mikor, hogyan és miért? Csak így szabad! És ez az edzők felelőssége, és ez hatalmas súly. Tudni kell a tanítvány adottságait, határait, mert ez egy nagyon komoly dolog.

Mi a karate lényege?

A karate az együttélés egy speciális formája.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás