K-1 a Papp László Sportarénában!

maxlogoA K-1 gálák évek óta stabil sarokkövei a magyar küzdősportéletnek, a viadalokat pontos menetrend, magas szakmai színvonal jellemzi. A szervezők ígérete szerint nem lesz ez másként a 2010. február 6-án, a Papp László Sportarénában – immár tizenkettedik alkalommal – megrendezésre kerülő eseményen sem. A csarnokba kilátogatók válogatottak közti K-1 csapatmérkőzésen, K-1 MAX Európa-döntőn, MMA valamint profiboksz derbiken drukkolhatnak. Sztárokban most sem lesz hiány: ringbe lép a francia Freddy Kemayo, de a keményöklű, nagydumás román Catalin Morosanu személyében egy igazi showman is osztja majd a pofonokat.

Dynamite!! eredmények

dynamiteDecember 31-én tartották a szokásos év végi Dynamite!! nevű rendezvényt, ahol többek között Alistair Overeem, Ray Sefo, Gary Goodridge, és Melvin Manhoef is ringbe lépett. A szilveszteri csaták legtöbbje MMA csata volt, de láthattunk hagyományos K-1 meccseket is. Eredmények, interjúk.    

Collizion Final 8 eredmények

collzion

December 12-én Prágában tartották a K-1 Collizion döntőjét, melyben a legjobb kelet-európai K-1-esek csaptak össze. Az előzetes fight card szerint Alexey Ignashov, Petr Vondracek és Freddy Kemayo is szorítóba lépett volna, ám a végleges párosításon már nem szerepeltek. A rendezvényt szombaton élőben közvetítette a kombat.ro oldal.     

K-1 WGP: a mérkőzés utáni interjúk

A K-1 történetének legizgalmasabb, és legtöbb kiütést hozó világbajnokságán vagyunk túl. A 7 meccsből 6 KO-val végződött az első menetben! Semmy Schilt pedig megszerezte a neygedik világbajnoki címét, és megdöntötte Peter Aerts rekordját a leggyorsabb K-1 világbajnoksági győzelemmel. A mérkőzések után készült interjúkból megtudhatjuk, mit gondolnak a résztvevők a meccsekről, teljesítményükről, ellenfeleikről.  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás